Megérkeztem. A célba is és egy új állomáshoz, egy mérföldkőhöz, amit úgy hívnak maraton. Na jó egy picivel hosszabb is volt. Kezdők ultrája :-)

Az elmúlt fél év felkészülése erről a versenyről szólt.

Április óta nem mentem sehova. Ezt a fél évet teljes egészében erre szántam. Talán túl hosszú is volt, mert időnként el-elveszett a cél szem elől. A sok lemondás a heti 5 edzés miatt, állandó időhiány, az otthoni súrlódások emiatt. A negatív gondolatok, hogy kell-e ez nekem? Mire jó ez? Hova vezet? Mi lesz utána?

Szinte tehetetlenül szemléltem, ahogyan egyre közeledik az időpont. Az első eszmélés akkor volt, amikor azt írta a TrainingPeaks, hogy 6 weeks until event (6 hét az eseményig) akkor úgy belém hasított, hogy már csak 6 hét, bele kell húzni (értsd: magamra vigyázni, nem lebetegedni, edzést nem kihagyni)

Aztán láttam tovább csökkenni a számokat.

• 3 hétnél már a kollégák és az ismerősök is kérdezgettek, hogy hogyan állok a felkészüléssel.
• 2 hétnél már úgy éreztem, hogy amennyi tőlem telt, azt beletettem a felkészülésbe
• 1 héttel előtte még húzós futások voltak betervezve, de nem szándékos kialvatlanság miatt 2 edzést kihagytam.

 A verseny előtti héten a család, munka, edzés háromszög mellett újra és újra felsejlett a háttérben egy ott motoszkáló érzés, hogy valami közeleg.  Nem volt ez félelmetes, inkább csak bizonytalansagokkal teli. Mi lesz, hogy lesz, minden jól alakul?

A készülődés a verseny előtt 2 nappal csúcsosodott ki amikor össze kellett szedni egy táskába mindent, ami a versenyre kell. Aznapra még egy rövid futás is lett volna. El is indultam, de vissza kellett jönnöm, mert a szilvás gombóc olyat tekert a hasamon, hogy az valami öröm. Na szép, gondoltam. Pont ez a nagy bizonytalanság faktorom futás közben. Mi van ha kell?

A pénteki nap délutánjának nagy része utazással telt. Út a célhoz, Füzérre. Megkeresni a szállást, felvenni a rajtszámot, elrendezkedni, hogy reggel az indulás flottul és időben menjen.

Kicsit később sikerült elindulni Miskolcról Füzérre, mint terveztem. Világosban szerettem volna még megérkezni, de Füzér előtt pár kilóméterrel már ránk sötétedett. Megkerestük a Művelődési házat, ami így péntek este versenyközpontként és közösségi házként funkcionált a futók számára. Még sosem vettem részt ilyen elő-partin, de nagyon jól éreztem magamat. Még nem voltak sokan, de a szervezők és a futók megnyugtató közössége, közelsége azt sugallta: jó helyen, jó emberek között vagyok. Felvettem a rajtszámot és komplett családilag kaptunk krumplis tésztát, ami nagyon finom volt és jól esett. (előzetesen lemaradtam a krumplistésztára jelentkezésről, ezúton is köszönöm a szervezőknek, hogy ennek ellenére vendégül láttak minket!)

Megkerestük a szállást, abban is nagyon pozitívan csalódtam. Hibátlanul tiszta és rendezett volt.

Este a másnapi dolgokon morfondíroztam

• mikor kellene kelni, mert 6:10 és 6:30 közöttre írták, hogy indulnak a buszok a rajthoz, Boldogkővárra
• hogyan öltözzek, vajon mennyire lesz hideg
• mit tegyek az előre küldhető csomagomba, amit Füzérre visz majd vissza a busz

Ilyesmikről agyaltam. Aztán eszembe jutott, hogy a hidrós zsák szívókája csupaszon van, el kellene mosni, hogy tiszta legyen, amikor a számba veszem, amikor belém hasított, hogy az ÖSSZEKÉSZÍTETT HIDROZSÁKOM OTTHON MARADT!! :-O

Az első döbbenet után röhögni kezdtem. Beletolok fél évet egy versenyfelkészülésbe és az összekészített cuccom otthon marad, hát ilyen nincs :-)

Első gondolat: 1:40 az út haza, meg ugyanannyi vissza, éjfél mire visszérek: nem opció

Második gondolat: újratervezés, tulajdonképpen mire is van szükségem? Egy fél literes PET palackra és néhány darab energiaszeletre. A cipő, ruha, mellkaspánt és óra nálam van, azzal nincs gond.

• Fél literes PET van = rendben
• Energia- és fehérjeszeletek vannak nálam = rendben (ki tudja miért van még nálam is, ha a zsákban van amire szükségem van (lett volna))
• Esőt nem mondtak, a poncsó a zsákban van otthon = nem gond
• Hideget nem mondtak, izolációs fólia a zsákban maradt = nem gond
• Izóhoz por nálam van = rendben
• Magnézium van nálam = rendben

Összekészítettem a cuccot egy kupacba az ágyon és megnéztem mekkora halom.

Nem túl nagy, de zsebben már nem fér el kényelmesen.

Kellett egy hátizsák.

Volt nálunk 3 is, válogathattam, Végül a legkisebbre szavaztam. Lányomnak van egy, szép rózsaszín, kicsi: kicsit prájdos, de mivel gyerekméret, legalább passzosan lesz a hátamon - gondoltam :-)   

Valamelyik este futás közben már úgyis le"néni"zett egy pici gyerek, mert cicanadrág = néni :-) 

A 3 gyerek csak alibi :-)

Ennek előzménye, hogy a hét második fele nagyon sűrű volt munkahelyen, a fülemből ömlött az adrenalin, 3 féle dolgon kellett egyszerre dolgoznom mindenféle gazdasági károkat elkerülendő. Mindenre is emlékeztetőket kellett beállítanom, mert azt sem tudtam, hol áll a fejem. Az edzőm által javasolt verseny előtti relaxáló néhány napról szó sem volt.

A táskákat csütörtök este összekészítettem és a hidrós zsák bekészítés is megvolt, de mivel folyadákkal töltve volt és úgy nem igazán szeret megállni a fal mellé állítva, ezért a szokott helyére akasztottam fel, ami nem volt éppen szem előtt.

Eredetileg úgy terveztem, hogy a frissítő pontokat nem igazán veszem igénybe, de mivel az újratervezés miatt csak egy fél literes PET palackom volt izóval (meg egy másfeles PET a hátizsákban fél liter vízzel vésztartaléknak, vagy arc és kézmosásra, ha kell) ezért a frissítőpontokkal mégiscsak terveznem kellett. Minden komolyabb emelkedő előtt volt egy frissítő pont, azaz összesen 4db. Kilométer kiosztásban nem voltak tökéletesen elosztva (10km, 16km, 29km és 39km) de az ésszerűség szerint jó helyen voltak.

Szombat reggel 5:25-kor keltem, kb. 6:10-re felsétáltam a buszokhoz, becsekkoltam, felültem a buszra és vártam az indulást kb. 40 másik futóval együtt. Az indulás csak nem akart elérkezni, mert vagy 5 hely még üresen volt a buszon és addig nem akarták elindítani, amíg nincs tele. Végül 7-kor indultunk el üres helyekkel. Gondolom eddig tartott a tolerancia a szervezők részéről, mert nem tudhatták, hogy van-e olyan, aki benevezett, befizette és végül nem jött el, vagy csak éppen más fuvarja akadt, de nem szólt, hogy ne várjatok.

Mire elindultunk már világosodott. Borult volt az ég, de a levegő a felhők miatt nem hűlt le éjszaka nagyon. Párás volt viszont, mert az összes domb a szürke különböző árnyalataiban játszott közel és távol. A buszon mindenki iszonyúan profinak nézett ki, csak én éreztem magam senkinek a polár pulóveremmel és a rózsaszínű gyermek hátizsákommal :-)

A buszon egy csaj pár sorral mögöttem végig hangosan dumált mindenről is, volt aki aludt, volt aki napszemüvegben ült a reggeli szürkület ellenére, volt aki szendvicset majszolt és volt aki fényképezgetett. A közelemben két francia srác beszélgetett. Én megettem egy adag durum spagetti tésztát csak úgy magában, ittam egy kis vizet, nézelődtem és utána próbáltam aludni, de nem ment.

1 órája voltunk úton a rajthoz, amikor feltűnt Boldogkő vára. A mellettem ülő, nem sokkal korábban ébredt férfiból akkora sóhaj szakadt fel a vár láttán, hogy úgy sejtettem nem lesz egyszerű menet.

A négy jelentősebb emelkedő. Nulla km-nél van Boldogkővár, az első csúcson a Regéci vár, az utolsón pedig Füzér vára.

A vár felé tartva az erdőmentes területen látszott, hogy feltámadt a szél. Hamarosan felértünk a várhoz és bár nem volt hideg a levegő, de olyan viharos szél fújt, hogy azon agyaltam, hogy milyen ruhákat hagyjak magamon rajt előtt. Először felmentem a várba, mert 9 óráig a futóknak ingyenesen látogatható volt.

8:45 körül elment a váltó rajt, majd sürgősen döntenem kellett, hogy akkor mi marad rajtam és mit adok le.

Biztos voltam benne, hogy az erdőben sok lesz a rövid+hosszú ujjas technikai felső, de a várnál meg olyan hideg volt a szél miatt, hogy végül fázva, de rövidnadrágban és egy rövid + egy hosszú felsőben indultam el.

Az elején dombokon haladtunk, fák nem voltak és a szél továbbra is süvített. A várban pisiltem 8 óra körül, de a rajt előtt a fázás miatt már megint kellett volna, csak nem volt már időm újra felmenni. Megoldottam a bokrok között, de közben szinte az egész mezőny elment mellettem. Az elején a pulzus még rendben volt. A célpulzus 156 volt, de hamarosan kúszott feljebb, gondoltam a folyamatos emelkedő miatt . Először 158 lett, de nem vettem el a tempóból. Majd 160. De miért??? - kérdezte Fluimucil Ábel. Aztán 158-as átlag körül stabilizálódott egy időre (153-163 között domboktól függően)

Aztán elengedtem 160 körüli átlagra. Tudtam, hogy lehet ennek hátulütője, de nem éreztem még, hogy sok lenne. 3,6km-nél befordultunk az erdőbe és becsatlakoztunk a Boldogkőváraljai-patak völgyébe. Hamarosan vetkőznöm kellett, szerencsére a mögöttem jövő felajánlotta, hogy futás közben megfogja a hátizsákomat és a palackomat., amíg leveszem a hosszú ujjas felsőt, így az ő segítségével nem kellett megállnom. Körülbelül 10km-nél kibukkantunk az erdőből Mogyoróska falu szélén.

A fél liter izómat elkortyolgattam a 10,5km-nél Mogyoróska közepén levő frissítő pontig. Az újratöltéssel szerencsére nem sok idő ment el. Arra számítottam, hogy normál sűrűségűre van keverve a frissítő ponton az izó, így csak félig kértem és kipótoltam vízzel. A meglepetés az volt, hogy nem hogy édes lett volna, hanem kesernyés izű, így ebből nem tudtam megítélni, hogy mennyire lehet normál sűrűségűre keverve, de úgy döntöttem, hogy a következőnél töményen kérem majd inkább.

Innen felfelé futottunk Regéc várához 240 méter emelkedéssel 2,5km alatt. A vége felé igazi siratófalas emelkedő volt 200 méter távon 50 méter emelkedéssel (25%-os emelkedő) Viccelődött is az egyik srác, hogy de elhallgatott mindenki :-)

A Regéci váron keresztül tettünk egy kört, volt benne egy váralagút is egy lépcsősorral, nagyon vagány volt.

Innen egy jó minőségű úton lehetett lefelé lazán csapatni. 4:45-ös tempót jöttem lefelé az erdőben minden erőlködés nélkül. Az erdőt elhagyva dombokon futottunk lefelé Regéc település felé.

Regécen 16km-nél a még félig levő palackomba kértem izó rátöltést immáron töményen, bár így még mindig víz volt a negyede a palackban levő lének.

Regéc településről észak felé indulva 280 méter emelkedés következett 3 kilométeren egy fennsíkig. Annyira hamar felértünk, hogy el sem akartam hinni, hogy már itt tartunk. A fennsíkon egy vadkerítésen kellett létrán átmászni, majd nem sokkal később a túlsó végén ugyanígy (kellett volna) kijönni, de valaki résnyire kinyitotta a kaput, így ott könnyebb volt kiosonni. (vadaknak nem ér kijönni!)

A fennsík végét elérve 4 km lejtő következett 410 méter szinttel lefelé Telkibányára, ahol a 29km-es frissítőponton teletöltettem a már üres palackomat immáron tényleg "tömény" izóval.

Telkibánya egyben váltópont is volt a csapatban teljesítőknek, így nagy volt a nyüzsgés, de szerencsére itt is hamar tovább tudtam indulni.

Innen fejben az bíztatott, hogy már csak 2 komolyabb emelkedő volt hátra.

Telkibánya frissítőpontról továbbindulva

Az első Hollóháza előtt egy 6,6 km hosszú 320 méteres emelkedő. Itt jött el a pont, ahol már nem esett jól a célzottnál magasabb pulzussal megfutni az emelkedőt, így ahol belefértem a 156-os célpulzusba futva, ott futottam, ahol akkora volt az emelkedő, hogy nem adta ki, ott sietősen gyalogoltam felfelé. Itt is megfigyeltem egyébként, amit korábban már több versenyen is, hogy a gyaloglás és a sietés között minimális a tempókülönbség. Akikkel együtt futottam felfelé, azok miután gyaloglásra váltottam, szinte alig távolodtak tőlem. A gyaloglással tulajdonképpen kipihentem magamat az emelkedőn és mire jött a vízszintes, majd a lejtő, addigra már meg is tudtam lépni tőlük.

Fantasztikus a színes erdő

A Hollóháza előtti dombról lefelé 1,8 km-en 200 métert ereszkedtünk lefelé a településig. Itt 38,5km-nél már csak félig kértem a palackomat - ezen a ponton nem volt ott senki más futó csak akivel együtt értem oda - és töltés után rögtön indultam is tovább.

Innen Hollóházán keresztül a Porcelángyár előtt futottunk el, majd egy nagyon szép szakasz következett hatalmas sárga lombú fákkal egy kerékpárúton. Hollóháza túlsó végén egy bal kanyarral befordultunk az erdőbe és megkezdtük az utolsó jelentősen emelkedős menetet felfelé Füzér várába. Füzér település szélét elérve még volt egy kb. 25 méteres lejtő, hogy utána újra visszakapaszkodhassunk a túloldalon. A lejtőn a bal térdem érzékennyé vált, nem tudtam jól terhelni, ezért léptem párat kifelé fordított lábfejjel, de nem lett jobb, majd párat befelé fordított lábfejjel is, amitől elmúlt. Füzérre beérve húzós és rettenetes emelkedők váltották egymást :-)

Ahol lehetett kocogtam, vagy futottam. Itt a célpulzus már nem volt fókuszban. Úgy futottam, hogy a végéig biztosan kitartson az energia. A család a cél előtti kanyarban várt, ahonnan a gyerekekkel kézen fogva futottunk be a várkapun a célba.

Az alsó vár kapujánál volt a befutó, ahol a chipet leolvasták és innen már csak kb. 60 métert kellett felmászni a köveken és lépcsőkön időmérés nélkül a felső várba, hogy megkapjam az érmet! :-)

Volt aki úgy jött lefelé a lépcsőn, hogy a korláton csüngött. Nekem szerencsére nem volt gondom sem vádlival, sem semmi mással.

Családi befutó. Cukik voltak a gyerekek, ahogyan igyekeztek felfelé a domboldalon, hogy mielőbb beérjünk.

A képen ott lenne a helye a feleségemnek is - aki itt éppen fotózott és videózott -  mert a felkészülés során tőle kapott támogatás nélkül ez az eredmény nem jöhetett volna létre!

Ennyit csalt az óra GPS-e, 45,3 helyett csak 44,64km-t mért, ami 1,5%-kal kevesebb. Ez még egészen jónak számít szerintem, mert az útvonal jelentős részén zárt lombkorona alatt haladtunk

Az időm 5 óra 35 perc lett. Az edzéstempók alapján azért titkon reméltem, hogy közelebb leszek a 4,5 órához, mert ott 6 perces vagy azon belüli tempókat mentem még fele ekkora távon is.

Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a terep minősége teljesen más volt a versenyen, mint amin készültem. Az edzésekben volt sok aszfalt, illetve füves és zúzott kaviccsal kialakított domboldal. Az erdőben viszont az avar alatt nem mindig látszottak a kövek, amikben vagy megbotlottam, vagy kicsúsztak a lábam alól. Ez jelentősen lassított, ahogyan az is, hogy még ha rövid időre is, de meg kellett állnom négy frissítő ponton. Továbbá, amivel nem tudtam kalkulálni, az az volt, hogy mennyit lassulok, ahogyan fáradok. Ahogy látszik, azért volt benne némi lassulás.

Következtetések

• Olivér pulzus kontroll alapú edzésmódszere jó szerintem. Sosem megdöglős az edzés, így másnap is el lehet indulni a következő tervezett edzésre. Nem mondom, hogy nem sok a mennyiség egy ilyen edzéstervnél, mert az, de működik. Igaz az, hogy amennyit beleteszel a felkészülésbe, annyit tudsz kivenni belőle.
• hidratációs hátizsák - ha ilyen sűrűn vannak a frissítő pontok, akkor lehet nem nyerek vele annyit, mint amennyit veszíthetek. Egyrészt a súlya miatt (kb. 4kg lett!) rosszabb lesz a tempó, mint egy minden órára egy energiaszeletet és egy fél literes palackot tartalmazó minicsomag. A terepnek és a saját lapos, energiatakarékos futási "stílusomnak" köszönhetően kétszer elbotlottam és nagy segítség volt, hogy nem egy giga pakk van a hátamon, mert így megúsztam sérüléseket. Ez nyilván a szerencsének is köszönhető. A minipakk hátránya viszont az ismeretlen izó, lásd lejjebb.
• óránként enni kell, így jó, mert nincs kimerülés
• az ismeretlen izó egy bizonytalanság faktor, mert nem tudni mennyire van töményre keverve és mennyi szénhidrát van benne. Ha ki van matekolva, hogy óránként 60g szénhidrát kell, akkor az ismeretlen innivalóval vagy meglesz a 60g/óra vagy nem.
• pulzus: utólag visszanézve az éjszakai pulzust a verseny előtti éjszakán 63 volt, holott előtte minden éjszaka 53 volt csak. Ez magyarázhatja a versenyen a vártnál magasabbra szökő pulzust és azt, hogy annak ellenére, hogy a 45km-ből 35km-t a tervezettnél magasabb pulzussal tettem meg, nem volt pulzus miatti jelentős kipurcanás
• a szervezés szerintem szuper volt. Benne volt, hogy valahol el lehet tévedni, mert 45km-t kijelölni nem egyszerű dolog, de egyrészt csak a jelölések alapján is el tudtam volna tájékozódni szerintem, másrészt volt track, amit rátettem az órámra és amikor biztos akartam lenni benne, hogy nem azért vagyok éppen egyedül az erdőben ott-ahol, mert eltévedtem, akkor meg tudtam győződni róla, hogy jó helyen vagyok. Ha nem tudtak fára szalagot tenni, akkor a földből kiálló kövek voltak rikítóra festve. Látótávolságon belül szinte mindig látható volt valami jel. Köszönet érte! Csak így tovább jövőre is!

Nagyon szép lett az érem és benne van a szintrajz és a három vár is

Most egy időre vissza szeretnék venni a mennyiségből, mert sok volt a felkészülésbe tett energia. Ennél több szabadságra van szükségem. Megpróbálkozok heti 3 nap téli alapozással. Meglátjuk TrainingPeaks-ben ez mire lesz elég (szintentartás, minimális fejlődés vagy lassú visszaesés)

Akár Vodafone reklám is lehetne, de nem az: Számvetés.

Olyan menetre készülök, aminek a közelében nem jártam még. Az ötlet április körül jött, hogy meg kellene próbálni, de mivel úgy éreztem, hogy magamtól nem tudnám összerakni mire van szükségem a sikeres teljesítéshez, így április végén elkezdtem készülni Lőrincz Olivér Terep 5 óra edzéstervével az októberi eseményre.

Az első hónap nagyon húzós alapozással kezdődött. Magamtól havi 130-140 km-eket futkostam, Oli tervével meg rögtön 295 km-re ugrottam. Lett volna az 300 km is, de a hónap utolsó napjára le is pukkantam. Az achilesem kezdett jelezni, hogy sok. Lett egy hét szünet, meg utána némileg kíméletesebb mennyiség, amit elbírtam. Aztán nyáron jött két fosós-hányós vírus, ami az egész családon végigment, meg nyaralás alatt az erőt nem éreztem magamban, hogy futni menjek, mert a legkisebb gyerek lázas beteg volt és az éjszakák nem voltak éppen zökkenőmentesek Szóval káoszos volt az elmúlt közel fél év.

Elég jól mutatják ezt a zavart az erőben a számok is a TrainingPeaks rendszerében, ahol az edzésterveket kapom Olivértől és ahova az elvégzett edzések töltődnek át a Garmin rendszeréből.

 A kék vonalat kell nézni, az mutatja, hogy mennyit sikerült beletenni az edzésekbe. A piros pöttyök az edzések nehézségét jelölik, a lila vonal a fáradtságot mutatja, a sárga pedig, hogy milyen formában vagyok.

Az egész egy kicsit magasabban van valójában, mert régebbóta futok, mint amióta a TP rendszerébe töltődnek az edzések. A TP ígérete az volt, hogy a korábbi edzések is apránként át fognak töltődni a Garmin rendszeréből, de szerintem ebből semmi sem igaz. Ha fél év alatt nem jöttek át, akkor már nem is fognak. Rendszeresen, célzottan tavaly december végén kezdtem el futni, így annyival magasabban kellene legyen a kék görbe.

Ha csak az utolsó 90 napot nézem, akkor valamivel trendszerűbb a kék görbe, itt valahogy egymásra találtunk mi ketten az edzésmennyiséggel. Ez már olyan mennyiség, amit elbírok. Nyilván én is fel(jebb)nőttem a feladathoz. Egyébként így kellene kinézzen az egész félév, amióta a grafikon rajzolódik.

Itt már egyenletesebben emelkedik a kék görbe az utóbbi körülbelül két és fél hónapban 

A vicc az az egészben, hogy egy regenerációs hét (azaz pihenőhét!) szombatján összejön több, mint 17 km, meg a vasárnapján is 13km. Egy csúcshét hétvégéjén meg egy maraton (42km, edzésnek :-)

A tempó nem nőtt szinte semennyit a fél év alatt, úgyanúgy 6 perc körüli ezreket futok. A változás annyi, hogy az elején szinte síkon futottam ezt a tempót, aztán idővel egyre több szintemelkedést csempésztem bele az edzésekbe. Most a versenynek megfelelő kb. 100m/3km szinteket teszek bele az edzésekbe és hidratációs zsákkal futok, ami a 2 literes zsákkal és a fél literes kulaccsal, meg az egyebekkel együtt kb. 3kg plusz súlyt jelent. A versenyen ez egy kicsit több lesz, mert lesz még nálam jónéhány plusz dolog is (pl. kisebb csomag nedvestörlő, sótabletta stb.) Lehet jó lett volna akkora súllyal edzeni eddigi is.

Most így zsákostól együtt 10%-os emelkedőn felfelé egészen értelmes tempóban tudok futva haladni. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna. Minden ilyen emelkedőt gyalogoltam, mert különben futómozgást imitálva a pulzusom elszállt 170 fölé, most meg időnként azon kapom magamat, hogy a 156-os célpulzus alatt vagyok, így rá kell gyorsítanom egy picit.

Két bizonytalanság faktor van.

Terep: az egyik bizonytalansági faktor, hogy terep verseny lesz, de én a legnagyobb részt (kb. 80%-ot) épített úton tudtam futni, mert este már sötétben nem szívesen járok ki az erdőbe. Kérdés, hogy az ösvények egyenetlenségeit hogyan fogja tolerálni a bokám így, hogy nem 100%-ban arra van edzve? Illetve az ösvényen futás szinte biztos, hogy a tempón is meg fog látszani. Ha az emelkedőket el is bírom, azért a köveken botladozás elvesz a tempóból.

Táv: a másik, hogy sosem futottam még 26 km-nél többet, ez meg majd egy húszassal több lesz. Az utóbbi 1 évben 1880 km-t gyűjtöttem össze, ami viszonylag soknak hangzik úgy, hogy ebből 4 hónap jóval alatta maradt a korábban szokásos havi 135km-nek. Ha Olivér edzésmódszere működik (miért ne működne?) akkor is ott van a bizonytalanság bennem, hogy nincs meg a rutinom ilyen távhoz.

A szükséges szénhidrát ki van matekolva, hogy mennyi kell óránként, a gyomromat edzem is hozzá - azaz edzéseken is eszek - azzal szerintem (remélem!) nem lesz gond, de a váratlan eseményekre a How to fix it? (Hogyan hozzam rendbe?) dolgokra nincs meg a válaszom.

Görcsre lesz nálam ampullás magnézium, de megelőzésnek nem szívesen venném be, mert állítólag meg tudja hajtani a pocakot, így a görcs esélye megvan.

A másik két leggyakoribb, futóknál jelentkező probléma a hányás vagy fosás talán nem fog jelentkezni pont amiatt, hogy gyakorlom a folyadék és szénhidrát bevitelt, azaz edzem a gyomromat is az új körülményekhez, hogy futás közben emészteni kell. A telefonomra óránként emlékeztető lesz beállítva, hogy véletlenül se felejtsek el enni, hogy ne éhezzek el.

Az emésztéshez folyadék is kell. A víz nehezen szívódik fel a gyomromból, az izotóniás ital viszont pillanatok alatt, így híg izóval fogok menni, hogy ha eszek mellette, akkor ahhoz legyen elég folyadék. Óránként 60g szénhidrát a terv, vízből pedig fél liter.

Öltözködés: tapasztalattal nem vagyok jól eleresztve, hogy milyen verseny közben öltözni, vetkőzni, ha változik az időjárás. Ez okozhat kellemetlenséget, de reméljük a legjobbakat. Szép lenne napos időben futni, de a hőmérsékletet/hőérzetet ilyenkor már nagyon befolyásolná. Árnyékban hideg lenne, napon meg izzasztó meleg. Lehet jobb lenne egy borús, de esőmentes nap viszonylag stabil hőmérséklettel, mert ahhoz könnyebb felöltözni, de ugye ez nem kívánságműsor :-)

Frissítés 10 km, 16 km, 29 km és 39 km-nél lesz. Az első kettőt biztosan kihagyom, mert nem lesz szükségem semmire, akkor meg minek piknikezzek, csak az időt vesztegetném vele.

A harmadik-negyedik kérdéses. A 2 literes tartályom elvileg akár 40km-ig jó lehet, ha a tervezett ütemben fogy az izó és még vinni akarok egy szénsavmentesített fél literes kólát a végére cukorlöketnek. Ezzel elvileg lefedhető a teljes táv. Meglátjuk. Szeletek lesznek nálam, minden órára egy darab. Ezen kívül szeretnék vinni egy jolly-joker sajtos stanglit a hátizsákban. Lehet madárlátta lesz és a célban is benne lesz a zsákban még, de nagyon jól tud esni futás után. Ha nagyon gáz lenne eléhezésileg, akkor ő lesz a B tervem.

A negyedik frissítő pont létét sem értem igazán, mert 6 km-rel a cél előtt már ki akar pepecselni? Persze lehet, hogy ez fog megmenteni, így majd utólag megmondom, hogy volt-e értelme.

Cipő: az edzésen leamortizált cipő tűnik a biztos pontnak, vagy van egy ugyanolyan másik cipőm is, de abba vissza kellene ragasztani a betétet, mert feleségem mosás után kivette, hogy könnyebben száradjon és azóta elcsúszkál. Ez jelenthet némi bizonytalanságot (hogy jól sikerül-e a ragasztás) viszont az a cipő még jobb állapotban van, mint az edzős.

Mivel nem körverseny, így előtte ott alszunk a cél közelében és reggel a szervezők jóvoltából busz visz át a rajt helyszínére. Ez jó is, meg rossz is. Oda érkezni, ahol a szállás van jó, mert nem kell fáradtan utazni még. Rossz viszont, hogy korán indul a busz és csak később lesz a rajt. Mit csinálok addig versenydrukkal. Többszáz ember ott lesz, lesz-e elegendő mosdó, vagy ha hideg lesz, be lehet-e húzódni valahova, vagy több, mint egy óra fagyoskodás lesz stb.

A rajtból a célhoz lehet csomagot küldeni szerencsére, így a meleg ruhát magamon tartva, rajt előtt előre tudom küldeni, így fázás kevésbé lesz talán.

Ebből a szempontból így utólag jobb lett volna, ha ott van a szállás, ahol a rajt. Kisétálok 20 perccel a rajt előtt és jönnek értem kocsival a célba. Na majd legközelebb már okosabb leszek…

Esti futásra indulás előtt teljes menetfelszerelésben...

Nem, nem úgy, hogy az utolsó kalória morzsákat préselem ki magamból, hanem futás a keleti országhatárnál.

Az egyik nagymama a keleti határnál lakik, a határ még éppen innenső oldalán és azért mert ott jártunk még nem maradhattak el az edzések. Ugyan emelkedő csak annyi volt míg a Szamos gátra felfutottam (16 km-en 9 méter szintemelkedés nem egy Himalája) de legalább a pulzuskontrollal nem volt sok gondom, mert ilyen stabil pulzusgörbét, ami tulajdonképpen egy tökéletes egyenes volt még nem produkáltam. A Garmin persze ezt is kiszőrözi, de alapvetően sokkal könnyebb volt stabilan tartani.

A nagy élmény a naplementébe futás volt, amiben itthon nem lehet részem sosem, mert egyszercsak eltűnik a nap a hegyek mögött és kész, majd fél óra múlva tényleg lemegy.

A gáton nagy élet volt, tele biciklisekkel. Picivel még sötétedés után is jöttek-mentek, így nem voltam egyedül. Amikor meg már tényleg sötét lett, akkor a hízóban levő félhold fénye világította az utat. Nagyon hangulatos volt.

A csengeri Szamos-gát egyik "vége" a 49-es főút, a másik az Államhatár feliratú tábla, ahol a gáton az út elvileg megszakad pár méterre, hogy aztán a túloldalon Romániában folytatódjon. Mivel nem vagyok odavaló, így fura érzésem volt, mert látszólag nem őrizte senki a határt, így akár át is futhattam volna, de nem mertem, mert pár kilométerre a csengersimai határátkelőnél szúrós szemű magyar és román határőrök is nézik a személyit/útlevelet.

Első este felfedeztem magamnak az államhatárt, aztán a második nap elfelejtettem személyit vinni magammal, így a határ közelébe sem mentem. Maradt a csengeri strand és a 49-es főút közötti kb. 3,6km-es szakasz oda-vissza-oda-vissza.

Szombat estére a Csangeri napok ünnepi program részeként a Wellhello volt bejelentve, amit sajnálattal, de azt gondoltam ki kell hagynom az edzés miatt. Mentem hát futni és arra számítotam, hogy ha tart is még a koncert miután végeztem, akkor is valami ismeretlen zenét fogok hallani, mert addigra már lement az összes sláger.

Lehet volt egy kis késés a kezdéssel, de miután végeztem a kiporciózott szaladgálásommal és a gátról jövet pont a színpad mellett mentem el, a Rakpart című számot játszották, ami feltette a pontot az i-re (kösz fiúk, hogy megvártatok! :-)

Az összegyűlt többezer ember egy része meg ufót látott, mert a tekintetekből az jött le, hogy nem láttak még ilyen elmeroggyantat, aki hátizsákkal, kulaccsal, meg szívókával jön le az éjszakai gátról lámpával, térdzokniban...

Csenger a gátról

Amilyen hangulatos tud lenni egy naplemente környéki futás, olyan szar tud lenni egy későre csúszott indulással megkezdett futás. Vasrnapra Szatmárnémeti strandot terveztünk, de jól tudom, hogy a gyerekeket csak az tudja az autó felé taszigálni, ha úgy löknek ki minket záráskor a strandról és akkor is nyivákolnak, hogy ők még maradni szerettek volna. A román idő szerint 20 órás zárás nálunk még csak 19 óra, de onnan haza is kell érni (a határon némi kényszerpihenővel), az alvó gyerekeket bejuttatni a házba (hiába rövid az út, de azért ki tudnak purcanni egy fél napos strandolástól) átöltözni elindulni stb. Ez este kb. háromnegyed kilenckor sikerült csak, ami előrevetítette, hogy nem lesz kint senki rajtam kívül, az egyetlen társaságom a gát aljában a Hold adta árnyékom lesz és csak remélni tudtam, hogy semmi rendkívülivel nem fogok találkozni.

Nos ez utóbbi nem igazán jött össze. Már az utolsó 3,6km-es szakaszt futottam és az órámat babráltam, mert elfelejtett bármilyen figyelemeztetést adni (már másodszor fordult elő) nem jelzett arra, ha kiment a pulzus a tartományból (se fény, se rezgés, se hang) nem kapcsolt be a képernyő világítás, ha felemeltem a kezemet és emiatt nyomkodnom kellett, hogy tudjam mennyi idő van még hátra a levezetés kezdetéig, amikor ...

... egy kóborkutya kezdett rám acsarkodni a töltés aljából és elindult felém. Nem mondom, hogy nem szartam be, mert de.

Nem is tudom hogyan jött ki olyan hang a torkomon, hogy a kutya jobbnak látta elhúzni a csíkot, de visszamorogtam rá egy olyat, hogy még én is megijedtem volna, ha nem én adom a hangot. A nyakamon, ha lett volna szőr, akkor biztos felborzolódik, mert éreztem ahogyan a nyakam táján libabőrös leszek.

A pulzusom persze azonnal kiugrott a normál tartományból, de ahogy továbbhaladtam hamar rendeződött.

A tanulság?

Vagy én paráztattam magamat és vonzottam be a "bajt" vagy amúgy sem kellene egyedül éjszaka futkosni ilyen kietlen helyen.

Azért az előző edzések naplementéje és Rakpart miatt a pozitív irányba billen a mérleg nyelve így is :-)

P.S. lehet azért nem jelez az óra, mert ne zavarjanak üzemmód van aktiválva 22:00 - 6:00-ig, amikor nem kapcsol be a kijelző és értesítéseket sem küld és ezt - hiába van rögzítés üzemmódban - akkor is komolyan veszi még ha hülyeség is?

Már hónapok óta volt bennem egy bizonytalanság, hogy vajon jó-e az úgy, ahogyan és amennyit futok, vagy csak elpacsálom az időmet, de feljebb nem visz sem távban, sem tempóban és alacsonyabb pulzus sem lesz belőle.

Szeretném kipróbálni magamat nagyobb távon, de ehhez nem volt meg a dolgok hogyanja. Félmaratont még lehet futni nyélgázon, addig szénhidrátból is elvan az ember, de afeletti távoknál már éreztem, hogy ez így kevés lesz, de nem tudtam, hogy mit csináljak, min változtassak.

Ehhez néhány hónapja a levegőben lógott annak a lehetősége, hogy edzővel lehetne csinálni, de amekkora lehetőség ez, akkora felelősség is. Az edzővel szemben és magammal szemben is. Az edzőnek kifizetem ugyan a tudását és az idejét, hogy velem foglalkozik, de nincs annál rosszabb, mintha kifogásokat kellene keresni, hogy mikor miért nem tudtam menni futni. Magammal szemben is ugyanez játszik. Segget csinálni a számból nem volna jó.

A motiváció megvan, célnak kinéztem egy 40km+-os októberi terep eseményt számomra jelentős szinttel, de a terep 5 órás eseményre edzés (fussteis.hu) leghosszabb edzése 150 perc, ami bár a 16 hetes edzésterv vége felé van, de sejthető volt, hogy az eleje sem 20 perces kocogásokkal indul, így itthonról rengeteg időt rabol el.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a legkisebb gyerkőc betöltötte márciusban a 2 évet és feleségem május elején visszament dolgozni. Így igazán nem dúskálunk felesleges időben.

Mielőtt jelentkeztem az edzésre, beszéltem feleségemmel, hogy mit szól hozzá. Lehet nem a legjobb pillanatban beszéltünk, vagy nem keltette fel túlzottan az érdeklődését, mindenesetre azt mondta csináljad.

Most csinálom az edzésterv 4-ik hetét és látszik, hogy rengeteg idő megy el vele. Változó mértékben szirénázik a lelkiismeretem, hogy mennyi minden marad rá. Helyettem.

Múlt héten 8 óra ment el az edzéssel és hol van még az a rész, amikor majd 2,5 órás lesz a leghosszabb edzés egy héten?

Meglátjuk meddig megy ez. Naponta egyeztetjük, hogy ki-mikor-hova megy, melyik gyereket viszi-hozza. Milyen extrák vannak a gyerekeknek. Szakkör, ünnepség, úszás stb.

Ha megy még ez egy ideig, akkor tanulok belőle, hogy hogyan edzzek ilyen távra.

Ami nekem újdonság az az előírt - korábbiakhoz képest - nagyon alacsony pulzus tartása, amit magamtól valószínűleg sohasem próbáltam volna ki, mert halál ciki mondjuk egy emelkedőn gyökkettővel felfelé menni, mintha ennyit bírnék, miközben ömlik rólam a víz, de nem a terheléstől, hanem azért, mert már hosszú ideje nyomom, de azt ugye senki sem látja.

Dehát megvan ennek a logikája, hogy miért annyi az a pulzus. Azon a pulzuson kell hatékonyan működnie a szervezetnek, amin a távhoz megfelelő energiaellátást tudja biztosítani zsírból. Érdekes egyébként, hogy valóban nem érzek éhséget. Most szombaton az eddigi leghosszabb edzést reggel csináltam, mert tele volt a nap programmal és reggel hatkor éhgyomorral indultam el. Vittem energiaszeletet, mert reggeli futásban nincs tapasztalatom és végül jól is esett, de csak kb. másfél óra után ettem meg, amikor kicsit meglassultam és még nem volt vége az edzésnek.

Magasabb pulzus mellett nagyobb a tempó, de előbb is kell a szénhidrát és ha nincs, akkor jobban el is lehet éhezni.

Régebben olvastam valahol, hogy óránként 400kcal táplálék tud felszívódni, de ennél gyorsabban használjuk el, ha tempósan haladunk, így deficit keletkezik. Ezért jó zsírbontásból fedezni a szükséges energia nagyját, de az meg csak akkor megy jól, ha hatékonyan működik és gondolom abból sem lehet korlátlan kalóriát nyerni óránként.

Az alacsony pulzussal futás attól lesz, ha jól értem, hogy az adott viszonylag alacsony pulzuson hatékonyra csiszolódik a teljesítmény és apránként adott pulzus mellett nöni fog a tempó. Már most is van néha olyan, hogy belekényelmesedve az edzésbe hegynek felfelé azon kapom magamat, hogy alacsony a pulzus és szedni kell a lábamat, hogy elérjem a cél pulzust, ami fura, mert márciusban még azon döbbentem le, hogy lazán futva hegyről lefelé is 155 volt a pulzusom, most meg felfelé igyekeznem kell, hogy 150 körül legyen. A hőmérséklet nagyon befolyásolja a pulzust, így a tempót is. Napnyugta környékén és utána meg lehet táltosodni :-)

Magukról az edzésekről kellemes benyomásaim vannak. Hosszú, fárasztó, de nem olyan, ami után ne lehetne elindulni újra másnap. Kell is, mert 5 edzés van egy héten. Magamtól lehet az életben nem futottam volna ennyit. A saját érzésből futott kilóméterek sosem lépték túl a havi 140-et. Mindig volt valami ami miatt nem jött össze több. A gyerekektől összeszedett nyavalya, vagy fáradtság, vagy valami verseny előtti pihenés, meg utána is lazábbra vevés stb.

Most meg május 18-én van már erre a hónapra 172km-em. Igaz minden napot ünnepnek érzek, amikor pihenőnap van :-)

Elindultam ma futni a Diósgyőri vár felé, amerre tavaly többször is elkocogtam és hát nem jutottam el odáig.

A vár felé vezető úton van egy híd, aminek a járdájából kiáll egy kb. 30cm hosszúságú és 5mm átmérőjű betonvas, de nem vettem észre.

És az eredmény:

A bal kezem

A bal karom

A bal térdem

A jobb csuklóm

Ezen kívül az arcomon és a jobb karomon is van egy zúzódás, de nem tudom meggyőzni a blogmotort, hogy ne fektetve akarja betenni az álló képet, így azt kihagyom végül. Az esést a jobb vállammal tompítottam, hogy kevsbé essek az arcomra. A vállam csak piros, meg az izom érzi, hogy kapott.

Tanulság?

Van.

Még ha sík is a terep, mert aszfalton megyek futni, akkor is oda kell nézni a lábam elé, ami terepen ugye evidens.

Meg ugye Magyarországon vagyunk, bármi megtörténhet.

Ha statisztikai szempontból nézem, akkor jól állok eddig, mert közel 2000km alatt még egy fenékreülés sem történt eddig, nemhogy elbotlás.

Szóval csak óvatosan!

Ja és hogy más ne járjon így, írok a polgármesteri hivatalnak, hogy ugyan legyenek már olyan szívesek levágatni.

Ha lenne akkus sarokcsiszolóm, már nem lenne ott...

UPDATE: még aznap írtam a polgármesteri hivatalnak, hogy balesetveszélyes járda van a Muhi utca hídján és néhány nappal utána jártam arra, de akkor még ott volt a vas. Azóta nem jártam arra...

Igazából teljesítménytúraként van meghirdetve, de ahogyan az lenni szokott - na nem mintha csináltam már volna ilyet, csak olvastam a kiírásokban - lehet futva is teljesíteni.

Úgyis az idő számít, meg az ellenőrző pontok, amúgy meg nincs dobogó, meg győztes, aki beér, mindenki kap egy emblémázott tollat, meg egy kitűzőt.

Ahhoz képest, hogy Miskolcon élek már 12 éve (székesfehérváriként, de ez most lényegtelen) tavaly hallottam először arról, hogy minden év március 15-én rendezik meg a Népek tavasza teljesítménytúrát.

A Hámori-tó és a Palota szálló

Tavaly éppen gyengélkedtem márius 15-e környékén, alighanem azért, mert túltoltam, így nem is volt igazi opció ez a menet, de amúgy is csak aznap hallottam róla, így már a rajtról is lecsúsztam volna.

Az idei évre viszont terveztem vele, mert km-rel is jól álltam és távban is közelieket futottam már, így ez az év ideálisnak tűnt egy 20km-es menethez.

Idén is többféle táv közül lehetett választani: 12, 16, 20 és 27km.

Tavaly nyáron többször is futottam a Bükkben, így a tapasztalatom alapján 2,5 órás időt gondoltam a 20km teljesítésére. Persze erős bizonytalanság volt az időjárás, meg a mibe öltözzek kérdése. Előző hétvégén még masszív hó volt errefelé, a szervezők mondták is, hogy a hétvégi pályabejáráskor még 90cm-es hóban gázoltak.

Lillafüred

Na ebből csütörtökre a jelentős felmelegedés miatt szinte semennyi hó nem maradt, lett ellenben vízesés, árvíz és sár a turista utak helyett. Sárból kétféle volt, a cipőt marasztaló és a hegytetőről hegyaljáig lecsúszós. Helyenként lehetett választani a jégen és a sárban csúszkálás között. Továbbá a jelölt turistautakra dőlt fából is volt szép számmal. Az már csak hab volt a tortán, hogy a legszűkebb helyeken tűntek fel 50 fős gyerekcsoportok menetiránnyal szemben! :-)

Kb. 5km-nél készült a kép, akkor már látszott, hogy mire lehet számítani

Ezen tényezők láttán a 2,5 órás célidőt hamar elengedtem és igyekeztem.élvezni a kirándulást. Ahol szépet láttam, ott fényképeztem, videóztam, ha kellett akkor kerültem is a felvétel készítése érdekében.

Na meg azért is kerültem párszor, mert a térkép és navi ellenére 3x sikerült eltévednem. Persze nem hosszú kerülőkkel, de azért ment vele az idő. Az egyik benézés úgy jött, hogy elágazás következett, a völgy alján az óra éppen elvesztette a gps jelet, a fákon a festés megtévesztő volt, a térképet a hátizsákból meg nem volt kedvem kipecázni, mert a kezelhető méretű térkép amúgy is csak áttekintő térkép volt, így nem biztos, hogy láttam volna rajta az elágazást. Aztán lett jel és láttam, hogy csak annyira vagyok sínen, mint József Attila, úgyhogy fordulhattam vissza. (kb. 200m kerülő volt csak)

Volt egy-két őrült, aki olyan tempóval rohant el mellettem a körülmények ellenére, hogy csak néztem, aztán volt akit utolértem, volt akit nem.

Csigatempó

 Amit nem is gondoltam, hogy lesz bármilyen formában eredményhirdetés. Azt gondoltam, hogy mindenki tudja mennyi idő alatt ment végig, ez nem verseny, így nem is érdekelt. Azonban ma észrevettem a blog bejegyzés írása közben, hogy van fent a honlapon eredménylista, És 13-ik vagyok a 20km-es távon 3 óra 30 perces idővel.

Kíváncsiságból megnéztem, hogy milyen idővel vannak közvetlenül előttem és úgy látom, hogy ha nem engedem el az időt, akkor reálisan 9-ik lehettem volna, mert a 9-ik helyezett 3 óra 12 perces idejét biztosan hoztam volna, ha nem fényképezgetek, videózgatok.

A 6-7-8-ik helyezettek 3 óra 2 perces idejét viszont csak úgy tudtam volna megcsinálni, ha nem tévedek el, ami erősen kérdéses :-)

Na majd jövőre meglátjuk. Ha egyáltalán megyek, mert őszintén szólva ez a sarazás annyira nem jött be, bár a végén meglepően fitten érkeztem meg a célba és kellemesen elfáradtam. Persze ilyen tempóval csúnya is lett volna összeszakadni.

Itthon is szerettek... :-)

A végére bónuszként kikapcsolt a Garmin 910XT-m annak ellenére, hogy volt még benne 35% töltöttség. Eddig csak adatok áttöltése közben fordult elő párszor, hogy ilyet csinált. Nem mondom, hogy nem bosszantott, de ezzel a futás közbeni kikapcsolással feltette a pontot arra, hogy visszaküldjem az Amazonnak, akik voltak olyan rendesek, hogy megígérték, hogy visszaadják az árát. Azóta már egy Garmin Fénix 3 HR Sapphire gazdája vagyok. Na nem azért HR, mert meg akarom spórolni a mellkaspánt viselést, szó sincs róla, viszont a regenerálódást jól lehet követni az optikai pulzusmérővel. Eddig mindig csak eret tapogattam, meg stoppereltem napközben, hogy vajon hogyan is állok.

Első futással töltött évem végén 660km-rel a tarsolyomban az jutott eszembe, hogy kellene valami célt kitűzni a második évre, hogy legyen miért futni akkor is, ha éppen nehezen venném rá magamat arra, hogy elinduljak.

Ami elsőre bevillant az a kellemesen borzongatóan hangzó 1000km volt. Már a gondolattól is mosolyra húzódott a szám, hogy mekkora durva szám ez.

Főleg ahhoz képest, amikor még nem futottam egy métert sem. 1000km úristen, mekkora távolság ez! Mint ide Németország.

Persze láttam, hogy évi 2000 - 6000km-eket is futnak azok, akik már régebb óta csinálják, így nyilván nekem nagy szám ez, de kell a fokozatosság, nem akarom, hogy elmenjen a kedvem az egésztől azért mert sok, vagy ne adj’ isten sérülés legyen a vége.

Annyi furcsaság van az évemben, hogy február közepén kezdtem futni, így nem a hagyományos év eleje - év vége ciklus szerint számítódik az évem, hanem a február közepétől február közepéig.

Már csak azért is él ez a február közepe, mert az első év októberében bambaság okán lesérültem és a gyógyulgatás alatt kevésbé futottam, viszont hogy-hogy nem a második év is február közepével indult, mert akkorra állt össze a térdem újra. (jó értelemben)

Ennek ellenére valamiért a második éves célt úgy tűztem ki, hogy januártól – decemberig 1000km.

Persze a második év sem volt móka és kacagás, már áprilisban dögrováson voltam egy vírusnak köszönhetően, de legalább túléltem, nem úgy mint Kovács Kata Zsófia U16 EB ezüstérmes karatézó [LINK]

Én is azt hittem belehalok. Akit érdekel, hogy mi ez a vírus annak érdemes elolvasni a típusos és atípusos lefutás bekezdéseket a wikipédián: [LINK]

Igaz nem írják, hogy bele lehetne halni, de az elején pontosan olyan tüneteim voltak, mint ahogyan az infarktus tünetei le vannak írva és fél évig agyon voltam csapva olyan gyenge voltam. A fél év alatt többször is visszatértek a tünetek és emlékbe hagyott egy kis szívritmuszavart.

Nade kanyarodjunk vissza az éves célhoz.

A fél év alatt persze megint csak nem sok km gyűlt össze. Utána az egész novembert külföldön töltöttem munka miatt a családtól távol, így időm volt bőven, futócuccot meg vittem magammal. Nyakamba vettem a várost hetente néhányszor, így már lett pár km-em. Alig vártam, hogy december legyen és a hónap második felében szabadság alatt kipihenten, nappali fényben el tudjak járni.

Erre mit ad isten, december közepére ért utol a családban körbeadott taknyolós nyavalya.

December vége felé már eléggé fickósnak éreztem magamat ahhoz, hogy újra menjek. Ezzel egy időben viszont rájöttem, hogy a kitűzött éves cél eléréséhez hiányzó 260km-t nehéz lenne december végéig megcsinálni.(kb. 5 nap alatt)

Figyelembe véve, hogy a tavalyi év elején február közepéig nem futottam szinte semennyit sem, úgy döntöttem, hogy jobb lesz idén február közepéig számolni az 1 évet. (első csalás)

Így kb. 50 napra elosztva lehetett tervezni a 260km-rel, ami már vállalhatónak tűnt még akár úgy is, ha minden napra jut kb. 5km, ami csak egy fél óra kocogás. Abba még nem halt bele senki, ahhoz talán még pihenőnapok sem lényegesek.

Hát persze!

Január közepén a köhögés még mindig megvolt, ami egyszer már majdnem elmúlt, de most rosszabbodott. A kinti futást lecseréltem bentire, hogy mentsem a torkomat a hidegtől és a szilárdtüzeléstől és elmentem orvoshoz. RTG oké, nem lát semmit, el fog múlni.

A benti futás apránként tényleg rendbe hozta a köhögést, de február elején újabb baljós jel jelent meg a horizonton: a középső gyerek belázasodott. Majd a kicsi is.

Többszöri újratervezés után már ott tartottam, hogy minden második nap 15km kell és meglesz az 1000km J amikor beütött a krach és én is elkaptam. Újabb 5 nap esett ki. (az élet igazságos: utánam feleségemre és a legnagyobb gyerekre is átragadt)

Gyengélkedés közben az idő vészesen fogyott, a hátralevő kb. 52km napokra leosztva minden kihagyott nappal jelentőset ugrott felfelé.

Végül megint át kellett fogalmaznom a határidőt. Megnéztem, hogy pontosan mikor is kezdtem futni tavaly. Fejben az volt meg, hogy február közepe, na de mégis mikor?

Szerencsémre nem február 14 vagy 15, hanem 16! J

Tudom ez már mindennek a legalja, de átírtam 1 nappal későbbre a határidőt. (második csalás: igazából az 1 éves keretet toltam csak odébb 1 nappal, tehát a 365 nap továbbra is 365 nap volt, nem 366)

Így maradt hátra 4 nap és 52,7km, azaz napi kb. 13,2km.

Ez még vállalhatónak tűnt, de egyben kérdésesnek is. Betegségből kifelé jövet nem esek-e vissza, ha meggyengül az immunrendszer a pihenés hiánya miatt?

Nos végül nem.

A pulzust annyira alacsonyan tartottam amennyire még ésszerű, hogy ne is legyen nagyon megterhelő, de ne is tartson másfél óránál tovább egy-egy alkalom.

Szóval csaltam is, meg meg is csináltam 1 év alatt az 1000km-t. Olyan, mint a hoztam is ajándékot, meg nem is magyar népmese. A biológia hozott is ajándékot, meg megmutatta a csúnyáját is.

Azt gondolom, hogy egy normálisan megcsinált év alatt simán lehet ennél többet is futni kellemes edzettséggel, görcsölés nélkül. Kérdés, hogy van-e normálisan megcsinálható év, vagy valami nyavalya mindig közbe fog jönni?

Az 1000km így jött össze az év során, amiből látszik, hogy tulajdonképpen tavaly március – április - májusban és idén január – februárban volt leginkább érdemi kilométer.

A többi 7 (!) hónapban tengi-lengi volt, aminek az elmaradásait most kellett behoznom másfél hónap alatt.

A következő év hátha okosabban/szerencsésebben sikerül.

Az éves tervet havi vagy az is lehet, hogy heti tervekre is lebontom és már hamarabb kiderül, ha elmaradás van, így lehet majd vészharangot kongatni. Vagy nem, ha csinálom rendesen.

Hol is kezdjem?

Rég nem írtam már és az UTT sem tegnap volt.

Sűrű időszakon vagyok túl és a mononukleózis ártalmai sem múltak el nyomtalanul.

Az UTT ötletét még májusban dobtam be viccből az egyik kollégának, aki akkoriban kezdett rendszeresebben futni és érdeklődött, hogy hogyan-honnan lehet megtudni hol lesz verseny és mi alapján választok?

Ő volt az egyébként, aki pár hónappal korábban kijelentette az UB váltó kérdésem kapcsán, hogy ő szenved egy versenyen és még fizessen is érte? Nem bolondult ő meg.

Ehhez kepest az UTT-s viccemre úgy rákapott, hogy csak csodálkoztam. Mondtam neki, hogy tavaly futottam egy kört UB váltó ügyben azoknál, akikről tudom, hogy futnak, de mindenki kibújt alóla, szóval, ha szerez elég embert egy UTT csapathoz, akkor szívesen megyek, de ugyanazoknál az embereknél ugyanazokat a köröket nem szívesen futnám meg.

Aztán a szervezés végül mégiscsak rám maradt, mert más szerveznivalója akadt és visszaminősítette magát résztvevővé.

A Szarvasűzők tagjaiból lett még néhány ember, így végül 8 fős csapatként neveztünk be.

Volt aki nem rendszeres futóként 6,6km-t vállalt be, többen 15-17km körülieket, nekem meg maradt a végére 25,7km.

A szakaszokat összevontuk, hogy egyszerű legyen a logisztika és készülgettünk. Nem volt ez igazi verseny részünkről, a stabil 6 perc/km-t tűztük ki magunk elé, ami váltóban nem tűnik elérhetetlennek és a chip folyamatos mozgásban tartása és a célbaérés volt a legfontosabb számunkra.

A táv Tiszafüredről indult, a tavat majdnem körbefutva Poroszlón fordult és visszafelé ugyanazon az útvonalon Tiszafüreden végződött.

Az időjárás nem volt teljesen kegyes hozzánk, mert 2x szakadt le az ég, de én pont megúsztam, bár lehet jobban jártam volna, ha esőben kell futni, mert a váltóponton várakozni szakadó esőben és erős szélben eléggé fázós volt még úgy is, hogy volt rajtam egy eső ellen védő kapucnis poncho.

Mire elállt, pont jött is a váltás, úgyhogy fel tudtam melegedni.

Arra kellett rájönnöm, hogy ez a gáton futás eléggé uncsi, mert egyik oldalon végig víz, a másik oldalon pedig fák adják a tájképet. A településekből nem látszik semmi, még a települések névtáblái sem. Azt, hogy hol járhatok, abból tudom csak, hogy hányas váltóponton vagyok éppen, meg nézem az órámat, hogy az össz km-ből mennyi telt már el.

Egy csalós kép, olyan mintha egyedül csináltam volna az egészet. A többiek itt már javában otthon söröztek valószínűleg. Ezután 8 darab érmet akasztottak a nyakamba és ugyanennyi bort, meg jégkrémet is kaptam :-)

Ami valószínűleg még mindig a mononukleózisnak köszönhető, az a baromi magas pulzus. A megcélzott 6 perces ezrek helyett átlag 5:45 körülivel mentem, ami nem egy hipertérugrás, de a 160 körüli pulzus nagyon sok volt hozzá a korábbiak alapján, úgyhogy ezt azóta átgondolva és utánaolvasgatva alacsony pulzusos tréningbe kezdtem, hogy az aerob edzettségemet javítsam.

Lehet, hogy vannak edzők, akiknek a fejében megvan mit-hogy kell csinálni az alacsony pulzus eléréséhez, de a netet túrva nem igazán találtam részletes leírást, csak egy félig részleteset, ami a hiányzó infókat egy könyv formájában akarja eladni: https://philmaffetone.com/180-formula/

A lényege, hogy a gagyi max pulzus számító képlethez hasonlóan (220-élettkor) itt 180-életkort használ max aerob pulzus meghatározásra és tovább csokkenti, ha sérülésből, betegségből visszatérés vagy edzetlenség esete áll fenn.

Esetemben 180-43-5=132 lett a max aerob pulzus, ami így leírva csak egy szám, de kipróbálva egy szánalmas vánszorgás tartozik hozzá. Vagy fűrészfogazok, azaz futok-sétálok-futok-sétálok, vagy nagyon sietősen gyalogolok. Még éppen nem gyorsgyalogló mozgás, de a 7km/h már nagyon sietős gyaloglás.

Kétszer csináltam már utcán a szokásos futóútvonalamon, de halál ciki volt, így inkább otthon ablak kinyit, futópad beizzít és sietek 7km-t. Ami persze nincs meg egy óra alatt annak ellenére, hogy az elején futni is tudok pár percig a 132 bpm átlépése nélkül, de a második fél órában már inkább csak 6,4-6,5 km/h adja a 132-t.

Hát most ez van. Írja is, hogy mindenki azt mondja ilyen lassan már nem is lehet futni, de idővel a pulzus marad, a tempó pedig nőni fog, ahogy az aerob funkció megerősödik.

Nyilván nem lenne hülyeség emellett néha magas pulzusos edzéseket is csinálni (gondolom azt hívják gyorsító edzésnek) 

Bár írja, hogy gyorsot csak akkor szabad, ha az alacsony pulzussal egy szintet elérve megáll a fejlődés.

Kíváncsi lennék, hogy a 2015-ös Spartathlonon kb. 80km--nél elvérzett Dr. Szabó Zoltán edzője Lőrincz Olivér milyen módszerrel készítette fel Zolkát a 2016-os Spartathlonra, ahol már gond nélkül végig is tudott menni.

A videóban mondja, hogy 140-143-as pulzussal halad 6 percen belüli ezrekkel, ami a hőség és pára mellett nagyon komoly felkészültségről tesz tanúbizonyságot.

A MAF módszer azt mondja, hogy havonta érdemes összehasonlítani az adatokat, hogy a km--enkénti részidők hogyan alakulónak. Nyilván észre fogom venni, ha már futni is tudok, de a százalékos változást lesz érdekes látni hónapról-hónapra.

Azt írja, hogy ha plató következik be a fejlődésben, akkor heti egy magas pulzusos tréninget kell beletenni a tervbe.

A módszer használata és az eredményeim alapján úgy gondolom, hogy nem vagyok feljogositva arra, hogy futóversenyen induljak.

Ehhez a pulzushoz és tempóhoz jobban illik egy teljesítménytúra, ahol a pulzus fenntartása érdekében a lejtőkbe bele lehet futni, de nem szégyen az sem, ha lassan sétálok felfelé egy emelkedőn, hogy ne lépjem túl a cél pulzust.

Persze ennek nem sok értelme van azon felül, hogy a szabadban van az ember, mert vízszintes padon sem olyan könnyű adott érték közelében tartani a pulzust, ahol meg érzésre diktálom a tempót, a lábam elé figyelek, emelkedő és lejtő jön és az óra pulzusriasztását hallom csak, ott végképp nem lesz pontos a pulzus.

Érdekes tanulság például, hogy padon is nehéz pontos pulzust csinálni, hogy 0,1km/h változtatás (ilyen lepésközökkel tudom állítani a szalag sebességét)  az pulzusban 3-4 bpm ugrást jelent, holott ha arányt számolok, akkor 128 ÷ 6,7 × 6,8 = 129,9 azaz nem egész 2 bpm különbség lenne csak. Azaz látom, hogy a pulzus lement 128 körülire, tehát gyorsítani kell és 6,7 km/-ról felmegyek 6,8 km/h-ra, akkor rögtön a plafonon találom magamat 132-es pulzussal és örülhetek, ha nem billen át néha 133-ba, mert akkor elkezd szirénázni az óra. Ez azt is jelenti, hogy nem tudok folyamatosan 132-es pulzust produkálni, mert csak akkor tudok sebességet növelni, ha 3-4 bpm-mel a cél alatt vagyok. Bár jellemzően inkább csökkentgetni kell, mint növelgetni.

Biztos lehetne játszani az emelkedéssel, de az egy újabb változó, ráadásul naplózni sem tudom, hogy mikor mennyi volt. Így nyomom az órán a LAPS gombot km-énként (ha el nem felejtem...) és megmarad az edzések összehasonlíthatósága, látszani fog a fejlődés. Ha lesz :-)

Ha bárki olyan olvassa ezt az írást, aki tudja hogyan kell ezt a pulzuskontrollos dolgot jól csinálni, akkor írjon legyen olyan szíves!  (Lőrinc Olivérhez úgy látom csak kihalásos alapon lehet bekerülni és nem is biztos, hogy tudnék annyi energiát beletenni a futásba, amennyi ahhoz szükséges, hogy az egyik eredményes sportolója legyek)

Erre a versenyre még akkor neveztem, amikor azt sem tudtam, hogy mi bajom van (mononukleózis), mikorra jövök ki belőle, egyáltalán el tudok-e majd menni.

A cuki vírus a február óta aprólékosan felépített erőnlétet rohamosan bontotta 6 hétig. (nem tartott neki ennyi ideig lebontani)

Lassan kigyógyultam belőle, de még nincs 2 hete, hogy vége lett, így egyáltalán nem tápláltam reményeket az eredményt illetően. Rajt után meg is fordult a fejemben, hogy mi a fenét keresek én itt, de aztán a célra összpontosítva el is múlt kellemetlen gondolat.

A várhatóan ramaty tempóm alapján beálltam a mezőny végére a rajt előtt, aminek azért meglett a böjtje, így utólag nézve hülyeség volt. Az első jelentős torlódás a tüdőszanatórium sarkánál alakult ki, ahova odaömlött a negyed-, fél- és egészmaratonosok többszáz futója, de az addig 2 sáv széles aszfalt átváltott egyszemélyes ösvényre.

Nem tudom a szervezők hogyan gondolták ezt, semmiből nem állt volna külön rajtoltatni az egyes távokat a torlódás csökkentése érdekében, de így gyakorlatilag sorba kellett állni ahhoz, hogy be tudjunk fordulni a sarkon.

Kb. olyan volt ez, mintha egy forma 1-es versenyen az egyik kanyar után csak 1 autó széles lenne a pálya és kitennék a 30-as táblát.

Utána meg lehetett indulni, a Chinoin gyógyszergyár mellett a felfelé vezető úton még haladni is lehetett, előzni is tudtam, mert a körülöttem levők tempóját nézve tényleg nem a végéről kellett volna rajtolnom. Persze nem mindenki azért volt lassú, mert nem ment volna neki jobban a dolog, hanem azért is, mert akik nálam hosszabb távot futottak, azok jobban be kellett osszák az erejüket, hogy a többi körre is elég legyen.

A következő gázos részt magamnak köszönhetem amiatt, hogy hátra maradtam, mert kiértünk egy hosszabb rétszerű szakaszra, ahol derékig érő fű nőtt és az úton egy ember fért csak el normálisan, így előzésről szinte szó sem lehetett és ráadásul az emelkedős részen vagy 6 emberrel előttem volt valaki, aki felfelé megfogta a mezőnyt, így leszakadtunk a többiekről.

Amikor beértünk az erdőbe és megszűnt az aljnövényzet, akkor mindenki megelőzte őt, így nem feltétlenül én voltam gyorsabb a többiekhez képest, hanem ő volt lassabb. Persze tagadhatatlan előnye volt a lassú felfelé haladásnak, hogy maradt erő a megindulásra.

Ettől kezdve eléggé hajtós volt a menet, ahol lehetett haladtam és előztem, a tegnapi eső hatása szerencsére itt még nem érződött, szinte száraz talajon lehetett futni.

Felfelé közel max. pulzussal haladtam (187 a 190-ből), reméltem, hogy nem döglök ki idő előtt, bár még több, mint a fele hátravolt.

A második húzósabb emelkedő 8,5km-nél jött el (az óramutató járásával megegyező irányban haladtunk), ahol 400 méteren kellett 80 méter szintemelkedéssel megküzdeni (20%-os emelkedő). A dolog egyetlen előnye az volt, hogy mivel esélytelen volt ezen futni felfelé, így egy kicsit tudtam gyönyörködni a bal oldalon mellettünk húzódó mélység és a panoráma párosában.

Én és a körülöttem levők legalábbis gyalogoltak felfelé, de az élmezőnyről simán el tudom képzelni, hogy itt is futva nyomták felfelé. Ez azért is valószínű, mert ahogyan a kép jobb oldalán is látszik volt 7,8km-nél egy hurok, ahol már szembe is jöttek a hegyről lefelé (!) nem is kevesen pedig ez egy 700 méteres hurok volt, azaz ennyi előnyük volt velünk szemben.

A legmagasabb pont (az órám szerint 385m) érintése után 1 km-en 150 métert ereszkedtünk, ami nem lett volna gáz (sőt) de ezen a részen valahogyan jobban felázott a talaj, így sok csúszkálással sikerült csak lefelé haladni, volt, hogy egy fát kellett elkapnom, mert nem tudtam fékezni a csúszás miatt és már-már kontrollálatlanul jöttem lefelé. (erre még visszatérek később)

Utána már csak egy sunyi emelkedő jött a célig, így ha az ember nem akarta beégetni magát, akkor akkor is futott, ha nem akart :-)

Pár napja már nézegettem az időjárás előrejelzést és csak nem akartak lemondani arról, hogy ma esni fog.

Itthonról 9:15 körül indultam (kb. negyed órás út csak), hogy legyen időm kényelmesen mindenre.

Kb. félúton jártam, amikor elkezdett szemerkélni az eső, amit egy kényszeredett vigyorral nyugtáztam :-)

A rajtig is esegetett, de igazából verseny közben kezdett rá jobban. Mire a célba értünk, addigra kisütött a nap, de csurom víz voltam. Szerencsére volt velem száraz ruha, mert így még a kocsiba sem szívesen ültem volna be.

Átöltözés után megláttam a célnál a gulyást és nagyon rákívántam, így visszamentem az autóhoz a rajtszámomért. Természetesen megégettem a nyelvemet, mint mindig, mert ha nem gőzölög, akkor azt gondolom, hogy már ehető, de nem. 

Adtak még egy alkoholmentes sört citrommal súlyosbítva. Erről az jutott eszembe, amikor a Brian életében a Napkeleti bölcsek rossz házba mennek be és megkérdezi tőlük az anya, hogy mit hoztatok?:

-Aranyat, tömjént, mirhát!

Majd amikor indulnak a Napkeleti Bölcsek, akkor azt mondja a nő: 

- ...nagyon kösz az aranyat meg a tömjént, de a mirhából ne csináljatok problémát legközelebb! :-)  (2:33-nál)

Szóval vagy rendes sört plíz vagy inkább semmit :-)

Nade, hogy visszatérjek a csúszkálásra: fél 1 körül indultam haza és amikor nyíltabb részre értem, világvége felhők érkezését láttam, amit még éppen elkerültem, már a csomagtartóból pakoltam ki az udvarban, amikor megjött és hogy ne csak világvége felhőnek látsszon, hanem az is legyen úgy leszakadt az ég, mint az elmúlt 10 évben talán még soha. A trambulin és a kocsibejáró fehér volt a jégtől.

Ezzel csak az a gond, hogy a legtöbb félmaratonos és maratonos még kint volt az erdőben és ha tegnapi esőtől már csúszkáltunk, akkor a néhány perc alatt lezúdult sok mm csapadék valószínűleg patakokat generált, amiből sok jó nem sülhetett ki nekik. Azon sem csodálkoznék, ha jópáran feladták volna emiatt, mert csuromvizesen nem biztos, hogy lehet annyi hőt termelni, ami elég a fázás elkerülésére órákon keresztül, ha nem tudtak átöltözni száraz ruhába. (persze a rutinosak biztos vittek magukkal picikére összehajtható esőkabátot)

A saját produkciómat összegezve: lehetne jobb is, de most nem rajtam múlt. Pár perc benne maradt, ha a mezőny eleje felé állok be, akkor elkerülöm a sarkon sorbanállást, illetve nem fog vissza az az egy nálam lassabban haladó, akit nem sikerült sokáig kikerülni. Az erőnlét vissza fog jönni hamarosan, a következő versenyen már jobban fog menni, abban biztos vagyok.

Hát csak annyi, hogy ő lesz az útitársam a versenyen.

Még jó, hogy csak 10,5km-re neveztem be, mert a kispajtásom szabotál ahol tud.

A halál szele című írásomban, amiben infarktust vizionáltam magamnak majd' egy hónapja és az egyik megoldatlan rejtélynek gondoltam, kiderült, hogy ez a neve: mononucleosis infectiosa.

Kis genya vírus a herpeszek családjából és nagyjából bármilyen tünetet képes okozni.

Eddig ezekhez volt szerencsém:

- fejfájás napokig (mikor nekem sosem szokott lenni)

- szédülés

- torokfájás

- szivritmuszavar

- erőtlenség

- nyirokcsomó duzzanat

- székrekedés (ez és a következő valszleg a máj megtámadása miatt)

- étvágytalanság

- hőemelkedés

- lép megnagyobbodás (már újra befér a bordáim alá, hurrá!)

- has körfogat növekedés (fel vagyok püffedve, pedig a széklet téma már rendben van)

- tegnap reggelre pedig a jobb szemem akkorára püffedt, mint egy igazi alkoholistának, aki számolatlan liter bort bír leereszteni a torkán két eszméletvesztés között a kannásból

Igaz még van majdnem két hét a versenyig, addig bármit megtámadhat, amivel eddig nem foglalkozott, hogy teljes legyen a kép, így akár az is meglehet hogy ott sem leszek a versenyen. (nem viszem a kis mocskot kirándulni)

Elképesztő mire képes és rövid idő alatt mit lebír rombolni, amit aprólékosan építgettem.

Napok óta nem voltam futni, de az elmúlt másfél hétben is alig.

Azért izzadtam, mert pár napig az udvart készítettük elő a gyerekek hintás-mászókás játékának a telepítéséhez és a láncfűrészezéstől a fűnyíráson keresztül a dzsindzsa írtáson át volt mivel bíbelődni.

Aztán meg minden nap esett, de nem csendesen, hanem záporos-zivatarosan ömlött, volt, hogy naponta 3 is ránk szakadt az ég. Rendszerint mire délután elindultam volna futni, addigra beszart az idő.

Tegnap tökéletes 20°C, napsütés és szélcsend várt délután, így mennem kellett.

Hajtani nem volt kedvem, inkább hosszan és mélyről izzadni. Tervem nem volt a távra és az útvonalra sem, csak azt tudtam, hogy a tempót kényelmes szinten akarom tartani.

Be is állítottam 6:00/perc virtual partnert az órámon, hogy legyen ami féken tart.

Valahogy kedvem támadt megnézni a Diósgyőri várat, így arrafelé vettem az irányt. A tempó persze nem sikerült még az óra nézegetésével sem, mert már annyira lassúnak tűnt az 5:20-as tempó is, hogy úgy éreztem szinte csak imitálom a futást, de valójában helyben futok.

Újabb és újabb megtett kilométereket jelzett az óra és azon gondolkodtam, hogy vajon mennyinél kellene visszafordulnom, hogy ne legyen sok. Már megnéztem és elhagytam a várat, a kellemes Berekalja városrészben kocogtam.

Már 6 km-en túl jártam, amikor azt gondoltam, hogy most már 7 km-nél tényleg visszafordulok, de látszott, hogy vége lesz az útnak, így vagy addig még elmegyek, vagy ha ott el lehet fordulni valamerre akkor egy kerülővel fordulok vissza.

Mielőtt földútra váltott volna az út, jobbra el lehetett kanyarodni a lillafüredi kisvasút sínjét keresztezve, így ott fordultam valamivel 7 km után.

Azt figyeltem meg - amit a rendszeres 6,5 km-es sprintek miatt már régóta nem - hogy az 5:20-as tempót - akaratlanul - tartva visszaesett a pulzusom és megszűnt az izzadás, pedig víz volt nálam és eleinte kortyoltam is, de nem voltam szomjas sem.

A vége 15km lett, de még gondoltam rá, hogy mehetnek tovább 21 km-ig, de már nem volt kedvem, meg ahhoz azért illett volna egy kis kalória is, nem csak víz.

Így volt ez jó, az általam hozott szabályokat felrúgva most ez esett jól.

Ami meglepett, hogy a connect 5.0-ra értékelte a futásomat (vagyis nagyon megerőltetőnek), amiről egyáltalán nem éreztem, hogy megerőltetett volna.

 Az átlagtempó 5:25/km lett, mert a végén hegynek fel lassítottam a kényelmes szint fenntartása érdekében.

Megvolt a terheléses EKG, nagyjából jól beállítható bringával, előre közölt 11 perc akárhány másodperces házi rekorddal, amit valami jégkorongos edző állított fel, aki az edzőség mellett maga is játszik.

Nem tudom hány Wattról indultunk (talán 75W-ról?), de nem volt megterhelő, 2 percenként mért vérnyomást az automata és utána emelte a terhelést 25 Wattal.

A teljesítményt jelentősen rontja, hogy az ablak csukva, a levegő meleg és a menetszelet még egy ventilátor sem próbálja imitálni, hogy könnyebben párologtassak.

Folyamatosan csepeg az arcomról a víz, pár szavas párbeszédek hangzanak el, hol az orvos kérdez, hol én.

170-es pulzusnál odavet valami kérdést, de nem oda figyelek, hamem igyekszem a pedálfordulatot a megadott tartományban tartani (ami szerintem irrreálisan alacsony 45-55/perc)

Visszakérdezek, hogy "tessék?"

Aztán kiderül azt kérdezte, hogy de ugye most már nem tud beszélni?

Meg is lepődik, hogy de.

A max. pulzust a leggagyibb 220-életkor képlettel számolják, amire már a vizsgálat előtt mondtam, hogy rám biztosan nem igaz a 177-es max. pulzus, mert versenyen 190 körül szokott lenni a rövid hajrák idején.

Szól, hogy 175 a pulzus, majd leállítja a gépet. Kérdezem: miért?

Mert nem szoktunk elmenni a végletekig mondja. Mondom ez a megdöglés első fele volt csak, ami egy versenyen elő szokott fordulni.

Azzal vígasztal, hogy új házi rekord lett 13:xx idővel. (225W terhelésnél lett lekapcsolva a fék)

Komolytalan vizsgálat gondolom magamban. Azt mondja vigyázzak, mert ilyenkor össze szoktak esni, amikor leszállnak a bicikliről, főleg az ilyen magas vékony alkatúak.

Mondom ne izguljon nem fogok, hacsak el nem csúszok a magam alá izzadt tócsán.

Megtörölközök, iszok pár kortyot, átöltözök és 15 perc múlva már száraz vagyok annak ellenére, hogy odakint tűz a nap.

Nem értem miért nem mentünk el a plafonig, fél, hogy megöl vele?

Búcsúzóul ráírja a papírra, hogy Holter EKG-ra kíváncsi lenne, de úgy, hogy legyen benne 2 edzés is (36 óra) 

Én meg úgy vagyok ezzel, hogy eddig minden eredmény oké volt, itt lett volna a lehetőség megnézni mi történik max terhelésen, nem fizetek újabb 14.000Ft-ot azért, hogy kielégítsem a kíváncsiságát.

A balatonfüredi RWR után 1 napot pihentem, majd a második napon újra mentem futni.

Éreztem még az izmaimban a hajtást, nem is ment úgy, mint pihenten szokott, de hát ez van - gondoltam - valahol folytatni kell. Párszor belesétáltam az emelkedőkbe, dehát volt már ilyen. Az átlagtempó olyan volt, mint szokott, úgyhogy amikor futottam, akkor gyorsabb is voltam a szokásosnál, ez kompenzálta a sétákat.

 Aztán a verseny utáni harmadik napon furán éreztem magamat (addig is de nem ennyire) olyan volt, mintha egyszerre lenne alacsony és magas a vérnyomásom. Feszített a tarkóm, de úgy szédültem, mintha alacsony lenne a vérnyomásom. Negyedik napra be voltam jelentkezve a munkahelyhez jövő szűrőkamionba, gondoltam ott azért valami kiderül, ha nem oké.

Aztán tényleg. Nem tudtak értelmes EKG eredményt kicsikarni belőlem, azt javasolták, hogy forduljak kardiológushoz. Hát az nem úgy megy egyik percről a másikra, hogy van időpontja az embernek,úgyhogy másnapra csak egy sportorvosi vizsgálatot tudtam összehozni rendes 12 elvezetéses EKG-val.

A sportorvos megerősítette, hogy korai ütéseket lát, ami sok embernél előfordul és észre sem veszik, de van aki zavar. Forduljak kardiológushoz, hogy az oka tisztázva legyen. A lehetséges okokról kérdezve azt mondta, hogy lehet több oka is, többek között ionzavar is, de meg enyhe lefolyású infarktus utótünete. Na erre jól megnyugodtam.

Azt javasolta, hogy amíg eljutok kardiológushoz, addig is szedjek Panangint, mert káliumot tartalmaz és ami az ingerület vezetést segíti. Kárt nem csinálok vele.

Vettem Panangin Fortét és még aznap este elkezdtem szedni. A dologhoz tartozik az is, hogy a szűrőkamionban is és a sportorvosnál is a szokottnál magasabb vrényomást mértek, ami nem volt túlzottan magas, csak magamhoz képest és a gáz az volt benne, hogy a két érték nagyon közel volt egymáshoz. (140/115)

Hétvége jött (a Barcikai Emelkedők nevű rendezvényt így kénytelen voltam kihagyni), addig is szedtem a Panangint, de valami nagyon nem volt kerek. A nyugalmi pulzus enyhén emelkedett volt csak, de a legkisetbb terhelésre azonnal az égbe szökött a pulzusom. Voltam már máskor is "beteg", akár észlelhető tünetek nélkül is, amikor valamilyen ferzőzés vonult át a szervezetemen, de az nem egészen ilyen volt. Akkor nem volt ez az alap érzés, mintha vízzel lennék megtöltve.

Olvasgattam a neten a kálium hiány tüneteiről. Írták, hogy szívritmuszavart okozhat, de aztán jött egy gondolat és megnéztem, hogy mit írnak a túladagolásra. Ugyanazt, szívritmuszavart.

A balatonfüredi verseny napján bár nem volt meleg, de a sietős tempó miatt úgy gondoltam, hogy erősen izzadós 50 perc lesz, így vettem be előtte egy sótablettát, amiben kálium is volt. Hiba volt, mert a rajt után lecsapó viharban nem hogy izzadtam volna, de inkább fáztam, így a sóháztartásomat igazán nem borította fel a verseny. Annál inkább a sókapszula.

Úgy döntöttem, hogy kevés nem lehet bennem a kálium, így inkább abbahagyim a Panangin szedést, mert nem hogy jobban lennék, inkább romló tendenciát mutat az állapotom.

A rossz közérzet ellenére mehetnékem volt és gondoltam egy laza futás nem árthat, legfeljebb kiizadom, ha valami kórság van bennem. A megdöbbentő az volt, hogy már bemelegítés közben az egekbe ugrott a pulzusom, aztán futás közben a szokásos pulzust tartva 4:40 körüli tempó helyett 5:10 körüli jött ki.

Csütörtökre volt időpontom kardiológushoz (verseny utáni 11. napra) Egy nappal a vizsgálat előtt már olyan szarul voltam, mitha infarktusom lenne. Belehasogatott a bal vállamba néhány másodpercenként és a közérzetem is katasztrófális volt. Gondoltam még egy napig éljen túl, aztán a kardiológus megmondja mi bajom.

Hát meg nem mondta, csak annyit látot, hogy néha tényleg félrever a szívem, amit én nem érzek és a tüneteim nagy valószínűséggel nem lehetnek ettől. További vizsgálatokat javasolt, hogy kizárjunk szervi okokat.

Bejelentkeztem szív ultrahangra és terheléses EKG-ra.

A szív ultrahang eredménye tegnap azt mutatta, hogy infarktusom nem volt, minden oké.

Közérzet szempontjából a tegnapi nap már oké volt, még egy kis tarkó táji nyomás volt, de lényegese jobb lett.

A terheléses EKG csak jövő héten lesz, viszont ma elmentem futni és kezd visszajönni a formám.

Még magasabb a pulzus egy kicsivel, de a tempó már megy. Ma jött meg a labor eredményem, amiben a lymphocyta és a monocyta eredmények kint vannak a tűrésből, ami alapján valószínűleg valami fertőzés zajlott le és az látszik.

Valószínűleg ez is egy lesz a meg nem fejtett esetek közül.

Kíváncsi leszek a terheléses EKG-ra, mert nem futópados, hanem biciklis. Remélem valami értelmesen beállítható cucc lesz, nem fotel méretű nyereggel és nulla állíthatósággal, mert sokat számít a hatékonyságban.

A legjobb egy futópados terheléses EKG lenne, de eddig csak egy győri intzéetről olvastam, ahol olyan van, az meg egy kicsit messze van innen...

Nem, ez most nem a Simonyi Balázs féle Ultra című filmről fog szólni, de abból indult ki.