Megjelent róla egy filmkritika az egyik blogban, ahol hozzászóltam és volt amit bíráltam a filmben, mert nekem sántít egy kicsit.

Az egyik kommentelő nem értett egyet azzal, amit írtam, ami szíve joga, viszont azon erősködött, hogy ha nem hiszem el, hogy így történnek egy ultra versenyen a dolgok, akkor próbáljam ki, meg a futó múltam alapján ne kérdőjelezzem meg a filmet.

Erre szeretnék most reagálni, ugyanis már egy ideje én is emésztgetem az idei évet, hogy mi miért van így és ez most egy jó apropó arra, hogy le is írjam.

Tavaly teljesen kezdő futóként még én is abban láttam az egyetlen fejlődési lehetőséget, hogy egyre hosszabbat és hosszabbat futok.

Mivel fél év alatt reálisan és érzésre sem lehet ultra távra felfejlődni, ezért tavaly még a maratoni táv sem merült fel komoly gondolatként.

Láttam, hogy van olyan edzésterv, ami fél év alatt elvileg felvisz maratonra, de full kezdőként nehéz ezt elhinni, illetve lehet, hogy meg lehet csinálni de a szintidőn belül még éppen célbaértem és a jó tempóval, méltósággal beértem között azért van némi különbség. Az előbbit szánalmas vánszorgásnak mondanám, a másodikat pedig sportteljesítménynek.

Tavaly őszre a 6 perces ezrekkel félmaratoni távig jutottam és tudtam, hogy a tél nem feltétlenül a hosszú és alacsony intenzitású futásokról fog szólni.

Aztan télen egy térdgyulladással hónapokat szöszöltem el, ami alatt hol futottam, hol nem és ha akartam volna sem tudtam volna hosszúkat futni.

Mire februárra minden újra oké lett, addigra az erőnlét annyit változott, hogy rövidebb távokat bár, de gyorsabban tudtam futni, mint ősszel, így a jó tempót élvezve a hosszabb távok helyett, inkább ebbe az irányba mentem el.

Ráfordított idővel is jobban jövök így ki, ráadásul ílyen edzésekkel minden nap tudok mozogni és eddig minden versenyemen voltak emberfelettinek tűnő tempót tudó emberek, akiknek a közelébe sem lehet férkőzni, ha a 6 perces ezreknél leragadva csak a távokat növelgetem.

Tavaly ősz táján még én is azt gondoltam, hogy egy 6,5km-es verseny nem lehet kihívás.

Pedig de. Csak nem 6 perces ezrekkel kell utazni. Az idei rwr 6,5km-ét az első helyezett srác 3:44-es ezrekkel abszolválta. Most megkérdezem: ki az, aki azt gondolja, hogy ez nem nehéz?

Ez csak úgy veleszületik pár kivételes emberrel? Ezért nem kell megdolgozni?

Ha valaki nem fut ultrát az egy szánalmas lúzer? (tavaly még én is afelé hajlottam, hogy a sok az valami, a kevés az semmi; nyilván ha egy laikus megkérdezi, hogy mennyit futsz és azt mondod, hogy 50km-t akkor hű, meg há, de ha azt mondod, hogy 4:20-as ezrekkel 10km-t, akkor a tempó nem mond neki semmit, a 10km meg nem sok, szóval az 50km-re jönnek az elismerő pillantások, a 10km-re meg max egy összezavarodott aham)

Hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudom. Most ebben látok még potenciált.

Jövőre lehet, hogy megint mást akarok majd. Maratont? Ultrát? Vagy inkább rövidebb távon dobogós helyet? Ki tudja? Nem dőlt el semmi.

A vasárnapi RWR 10.5k-n amikor az első fordító után még majd' 600 ember jött szembe, akik ugyanazt a távot futották, mint én, nem értettem miért bámulnak, mikor "olyan sokan vannak előttem", hol vagyok én azokhoz képest?

De tavaly én is ott voltam annak a szembe jövő tömegnek a közepén és ugyanúgy bámultam azokat akik már túl voltak a fordítón és úgy éreztem, hogy ezek nem is emberek.