Amatőrfutó leszek

Amatőrfutó leszek

Terep 5 óra - Edzés edzővel

2018. május 18. - riel

Már hónapok óta volt bennem egy bizonytalanság, hogy vajon jó-e az úgy, ahogyan és amennyit futok, vagy csak elpacsálom az időmet, de feljebb nem visz sem távban, sem tempóban és alacsonyabb pulzus sem lesz belőle.

Szeretném kipróbálni magamat nagyobb távon, de ehhez nem volt meg a dolgok hogyanja. Félmaratont még lehet futni nyélgázon, addig szénhidrátból is elvan az ember, de afeletti távoknál már éreztem, hogy ez így kevés lesz, de nem tudtam, hogy mit csináljak, min változtassak.

Ehhez néhány hónapja a levegőben lógott annak a lehetősége, hogy edzővel lehetne csinálni, de amekkora lehetőség ez, akkora felelősség is. Az edzővel szemben és magammal szemben is. Az edzőnek kifizetem ugyan a tudását és az idejét, hogy velem foglalkozik, de nincs annál rosszabb, mintha kifogásokat kellene keresni, hogy mikor miért nem tudtam menni futni. Magammal szemben is ugyanez játszik. Segget csinálni a számból nem volna jó.

A motiváció megvan, célnak kinéztem egy 40km+-os októberi terep eseményt számomra jelentős szinttel, de a terep 5 órás eseményre edzés (fussteis.hu) leghosszabb edzése 150 perc, ami bár a 16 hetes edzésterv vége felé van, de sejthető volt, hogy az eleje sem 20 perces kocogásokkal indul, így itthonról rengeteg időt rabol el.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a legkisebb gyerkőc betöltötte márciusban a 2 évet és feleségem május elején visszament dolgozni. Így igazán nem dúskálunk felesleges időben.

Mielőtt jelentkeztem az edzésre, beszéltem feleségemmel, hogy mit szól hozzá. Lehet nem a legjobb pillanatban beszéltünk, vagy nem keltette fel túlzottan az érdeklődését, mindenesetre azt mondta csináljad.

Most csinálom az edzésterv 4-ik hetét és látszik, hogy rengeteg idő megy el vele. Változó mértékben szirénázik a lelkiismeretem, hogy mennyi minden marad rá. Helyettem.

Múlt héten 8 óra ment el az edzéssel és hol van még az a rész, amikor majd 2,5 órás lesz a leghosszabb edzés egy héten?

Meglátjuk meddig megy ez. Naponta egyeztetjük, hogy ki-mikor-hova megy, melyik gyereket viszi-hozza. Milyen extrák vannak a gyerekeknek. Szakkör, ünnepség, úszás stb.

Ha megy még ez egy ideig, akkor tanulok belőle, hogy hogyan edzzek ilyen távra.

Ami nekem újdonság az az előírt - korábbiakhoz képest - nagyon alacsony pulzus tartása, amit magamtól valószínűleg sohasem próbáltam volna ki, mert halál ciki mondjuk egy emelkedőn gyökkettővel felfelé menni, mintha ennyit bírnék, miközben ömlik rólam a víz, de nem a terheléstől, hanem azért, mert már hosszú ideje nyomom, de azt ugye senki sem látja.

Dehát megvan ennek a logikája, hogy miért annyi az a pulzus. Azon a pulzuson kell hatékonyan működnie a szervezetnek, amin a távhoz megfelelő energiaellátást tudja biztosítani zsírból. Érdekes egyébként, hogy valóban nem érzek éhséget. Most szombaton az eddigi leghosszabb edzést reggel csináltam, mert tele volt a nap programmal és reggel hatkor éhgyomorral indultam el. Vittem energiaszeletet, mert reggeli futásban nincs tapasztalatom és végül jól is esett, de csak kb. másfél óra után ettem meg, amikor kicsit meglassultam és még nem volt vége az edzésnek.

Magasabb pulzus mellett nagyobb a tempó, de előbb is kell a szénhidrát és ha nincs, akkor jobban el is lehet éhezni.

Régebben olvastam valahol, hogy óránként 400kcal táplálék tud felszívódni, de ennél gyorsabban használjuk el, ha tempósan haladunk, így deficit keletkezik. Ezért jó zsírbontásból fedezni a szükséges energia nagyját, de az meg csak akkor megy jól, ha hatékonyan működik és gondolom abból sem lehet korlátlan kalóriát nyerni óránként.

Az alacsony pulzussal futás attól lesz, ha jól értem, hogy az adott viszonylag alacsony pulzuson hatékonyra csiszolódik a teljesítmény és apránként adott pulzus mellett nöni fog a tempó. Már most is van néha olyan, hogy belekényelmesedve az edzésbe hegynek felfelé azon kapom magamat, hogy alacsony a pulzus és szedni kell a lábamat, hogy elérjem a cél pulzust, ami fura, mert márciusban még azon döbbentem le, hogy lazán futva hegyről lefelé is 155 volt a pulzusom, most meg felfelé igyekeznem kell, hogy 150 körül legyen. A hőmérséklet nagyon befolyásolja a pulzust, így a tempót is. Napnyugta környékén és utána meg lehet táltosodni :-)

Magukról az edzésekről kellemes benyomásaim vannak. Hosszú, fárasztó, de nem olyan, ami után ne lehetne elindulni újra másnap. Kell is, mert 5 edzés van egy héten. Magamtól lehet az életben nem futottam volna ennyit. A saját érzésből futott kilóméterek sosem lépték túl a havi 140-et. Mindig volt valami ami miatt nem jött össze több. A gyerekektől összeszedett nyavalya, vagy fáradtság, vagy valami verseny előtti pihenés, meg utána is lazábbra vevés stb.

Most meg május 18-én van már erre a hónapra 172km-em. Igaz minden napot ünnepnek érzek, amikor pihenőnap van :-)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorfutoleszek.blog.hu/api/trackback/id/tr9013938232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása