Erre a versenyre még akkor neveztem, amikor azt sem tudtam, hogy mi bajom van (mononukleózis), mikorra jövök ki belőle, egyáltalán el tudok-e majd menni.

A cuki vírus a február óta aprólékosan felépített erőnlétet rohamosan bontotta 6 hétig. (nem tartott neki ennyi ideig lebontani)

Lassan kigyógyultam belőle, de még nincs 2 hete, hogy vége lett, így egyáltalán nem tápláltam reményeket az eredményt illetően. Rajt után meg is fordult a fejemben, hogy mi a fenét keresek én itt, de aztán a célra összpontosítva el is múlt kellemetlen gondolat.

A várhatóan ramaty tempóm alapján beálltam a mezőny végére a rajt előtt, aminek azért meglett a böjtje, így utólag nézve hülyeség volt. Az első jelentős torlódás a tüdőszanatórium sarkánál alakult ki, ahova odaömlött a negyed-, fél- és egészmaratonosok többszáz futója, de az addig 2 sáv széles aszfalt átváltott egyszemélyes ösvényre.

Nem tudom a szervezők hogyan gondolták ezt, semmiből nem állt volna külön rajtoltatni az egyes távokat a torlódás csökkentése érdekében, de így gyakorlatilag sorba kellett állni ahhoz, hogy be tudjunk fordulni a sarkon.

Kb. olyan volt ez, mintha egy forma 1-es versenyen az egyik kanyar után csak 1 autó széles lenne a pálya és kitennék a 30-as táblát.

Utána meg lehetett indulni, a Chinoin gyógyszergyár mellett a felfelé vezető úton még haladni is lehetett, előzni is tudtam, mert a körülöttem levők tempóját nézve tényleg nem a végéről kellett volna rajtolnom. Persze nem mindenki azért volt lassú, mert nem ment volna neki jobban a dolog, hanem azért is, mert akik nálam hosszabb távot futottak, azok jobban be kellett osszák az erejüket, hogy a többi körre is elég legyen.

A következő gázos részt magamnak köszönhetem amiatt, hogy hátra maradtam, mert kiértünk egy hosszabb rétszerű szakaszra, ahol derékig érő fű nőtt és az úton egy ember fért csak el normálisan, így előzésről szinte szó sem lehetett és ráadásul az emelkedős részen vagy 6 emberrel előttem volt valaki, aki felfelé megfogta a mezőnyt, így leszakadtunk a többiekről.

Amikor beértünk az erdőbe és megszűnt az aljnövényzet, akkor mindenki megelőzte őt, így nem feltétlenül én voltam gyorsabb a többiekhez képest, hanem ő volt lassabb. Persze tagadhatatlan előnye volt a lassú felfelé haladásnak, hogy maradt erő a megindulásra.

Ettől kezdve eléggé hajtós volt a menet, ahol lehetett haladtam és előztem, a tegnapi eső hatása szerencsére itt még nem érződött, szinte száraz talajon lehetett futni.

Felfelé közel max. pulzussal haladtam (187 a 190-ből), reméltem, hogy nem döglök ki idő előtt, bár még több, mint a fele hátravolt.

A második húzósabb emelkedő 8,5km-nél jött el (az óramutató járásával megegyező irányban haladtunk), ahol 400 méteren kellett 80 méter szintemelkedéssel megküzdeni (20%-os emelkedő). A dolog egyetlen előnye az volt, hogy mivel esélytelen volt ezen futni felfelé, így egy kicsit tudtam gyönyörködni a bal oldalon mellettünk húzódó mélység és a panoráma párosában.

Én és a körülöttem levők legalábbis gyalogoltak felfelé, de az élmezőnyről simán el tudom képzelni, hogy itt is futva nyomták felfelé. Ez azért is valószínű, mert ahogyan a kép jobb oldalán is látszik volt 7,8km-nél egy hurok, ahol már szembe is jöttek a hegyről lefelé (!) nem is kevesen pedig ez egy 700 méteres hurok volt, azaz ennyi előnyük volt velünk szemben.

A legmagasabb pont (az órám szerint 385m) érintése után 1 km-en 150 métert ereszkedtünk, ami nem lett volna gáz (sőt) de ezen a részen valahogyan jobban felázott a talaj, így sok csúszkálással sikerült csak lefelé haladni, volt, hogy egy fát kellett elkapnom, mert nem tudtam fékezni a csúszás miatt és már-már kontrollálatlanul jöttem lefelé. (erre még visszatérek később)

Utána már csak egy sunyi emelkedő jött a célig, így ha az ember nem akarta beégetni magát, akkor akkor is futott, ha nem akart :-)

Pár napja már nézegettem az időjárás előrejelzést és csak nem akartak lemondani arról, hogy ma esni fog.

Itthonról 9:15 körül indultam (kb. negyed órás út csak), hogy legyen időm kényelmesen mindenre.

Kb. félúton jártam, amikor elkezdett szemerkélni az eső, amit egy kényszeredett vigyorral nyugtáztam :-)

A rajtig is esegetett, de igazából verseny közben kezdett rá jobban. Mire a célba értünk, addigra kisütött a nap, de csurom víz voltam. Szerencsére volt velem száraz ruha, mert így még a kocsiba sem szívesen ültem volna be.

Átöltözés után megláttam a célnál a gulyást és nagyon rákívántam, így visszamentem az autóhoz a rajtszámomért. Természetesen megégettem a nyelvemet, mint mindig, mert ha nem gőzölög, akkor azt gondolom, hogy már ehető, de nem. 

Adtak még egy alkoholmentes sört citrommal súlyosbítva. Erről az jutott eszembe, amikor a Brian életében a Napkeleti bölcsek rossz házba mennek be és megkérdezi tőlük az anya, hogy mit hoztatok?:

-Aranyat, tömjént, mirhát!

Majd amikor indulnak a Napkeleti Bölcsek, akkor azt mondja a nő: 

- ...nagyon kösz az aranyat meg a tömjént, de a mirhából ne csináljatok problémát legközelebb! :-)  (2:33-nál)

Szóval vagy rendes sört plíz vagy inkább semmit :-)

Nade, hogy visszatérjek a csúszkálásra: fél 1 körül indultam haza és amikor nyíltabb részre értem, világvége felhők érkezését láttam, amit még éppen elkerültem, már a csomagtartóból pakoltam ki az udvarban, amikor megjött és hogy ne csak világvége felhőnek látsszon, hanem az is legyen úgy leszakadt az ég, mint az elmúlt 10 évben talán még soha. A trambulin és a kocsibejáró fehér volt a jégtől.

Ezzel csak az a gond, hogy a legtöbb félmaratonos és maratonos még kint volt az erdőben és ha tegnapi esőtől már csúszkáltunk, akkor a néhány perc alatt lezúdult sok mm csapadék valószínűleg patakokat generált, amiből sok jó nem sülhetett ki nekik. Azon sem csodálkoznék, ha jópáran feladták volna emiatt, mert csuromvizesen nem biztos, hogy lehet annyi hőt termelni, ami elég a fázás elkerülésére órákon keresztül, ha nem tudtak átöltözni száraz ruhába. (persze a rutinosak biztos vittek magukkal picikére összehajtható esőkabátot)

A saját produkciómat összegezve: lehetne jobb is, de most nem rajtam múlt. Pár perc benne maradt, ha a mezőny eleje felé állok be, akkor elkerülöm a sarkon sorbanállást, illetve nem fog vissza az az egy nálam lassabban haladó, akit nem sikerült sokáig kikerülni. Az erőnlét vissza fog jönni hamarosan, a következő versenyen már jobban fog menni, abban biztos vagyok.