Október elsejére szép napos időt ígértek, kellemes 16 fokkal és a vezérhangya motoszkált, hogy menni kellene a Bükkbe futni, ahol eddig még sosem futottam.

És ha már futás, akkor legyen benne kihívás is, legyen a cél Bükkszentkereszt. A táv picivel több, mint egy félmaraton, ami már megvolt ugye, az a plusz 3km már nem oszt-nem szoroz.

Nade az emelkedés volt az, ami inkább foglalkoztatott, mert dombon lakunk, így Miskolc elhagyása előtt is lesz már némi domborzat. Az elején segítő szándékkal, de a legvégén, hazaérkezés előtt szívatós "mászással".

Délelőtt fél 10 körülre terveztem az indulást, akkor már nincs az a reggeli hűvös, ha süt a nap és ideális távolságban van már a reggelitől, ha 8 körül ettem.

Úgy is lett ahogyan elterveztem, reggelire 8-kor 2 pirítós, fél 10-kor indulás, a mez hátul kitömve 2 telefonnal, 1 csomag pzs-vel, 2 energiaszelettel, 2 magnéziummal és 2 sótablettával, kézben fél liter víz, lefelé a dombról kellemes kocogás, utána némi vízszint, majd jött az emelkedés. Szerencsére ez az útvonal eléggé egyenletesen és folyamatosan emelkedik, így be lehet állni egy egyenletes tempóra, ami még megy. Az emelkedő elején 6 perc körüli ezreket mondott a telefon, aztán ahogyan beállt a végleges emelkedés, úgy már 6:20 körül stabilizálódott a tempó. Sokáig eseménytelenül telt az út, rendszeresen kortyolgattam, Bükkszentlászló előtt méterekkel a telefon benyögte, hogy a GPS vétel megszűnt. Jobbról egy majdnem függőleges sziklafal, balról egy meredek hegyoldal magas fákkal, az égboltnak elég kis százaléka látszott csak így nem izgultam, reméltem, hogy hamarosan magára talál a GPS, amit persze nem mond be, így vagy előveszem a telefont és meggyőződök róla, hogy ismét megy a GPS, vagy hagyom a fenébe és a futásra figyelek, plusz a környezetre. Ez utóbbit választottam, úgy voltam vele, hogy ha végleg el is veszítette a fonalat, akkor is hozzá tudom adni utólag az adatokat, csak nem lesznek meg a diagramok, de a km és a szintemelkedés így is meglesz. Utóbb kiderült, hogy kb. 50m-t hagyott csak ki, levágott egy kanyart egy huszárvágással. A tapasztalatok szerint 9km környékén szükségem van némi energiapótlásra, ha nem akarok eléhezni, de mivel az emelkedő miatt nagyobb fogyasztást saccoltam, ezért már 6km környékén enni akartam egy szeletet és inni egy magnéziumot. Ezt a Kerekdombon megoldottam egy lejtőn, ahol végre levegőhöz jutottam, de itt a folyamatos emelkedőn egyszerre nyelni és lihegni kockázatos lett volna, hogy félrenyelem, ezért tempós gyaloglásra váltottam arra a kb. egy-másfél percre, amíg ezeket elfogyasztottam. Utána futás tovább a korábbi tempóval. Jártam már erre párszor autóval és emlékszem, hogy van több egymásra nagyon hasonlító jobb-bal kanyar és ezek közül akkor vagyok a féltáv után, ha jobbra kitekintve már látszik a párában Miskolc. A több hasonló kanyar miatt már volt hogy azt hittem, hogy ott vagyok, de még nem. Meg kellett érte dolgozni, de aztán feltűnt a szép kilátás, bár tényleg nagy volt a pára, így éppen csak sejthető volt a város. Egy biciklis nőt és két férfit kerültem el felfelé menet, a nő valószínűleg a ruha rétegekből hámozhatott le valamennyit, valamivel odébb a férfiak pedig éppen defektet javítottak.

A vízzel gondoltam, hogy bajban leszek, mert fél liter ekkora terhelésre édeskevés, de 2x fél liter kézben tartva futás közben még csak-csak, de ha inni is akarok belőle, akkor az egyiket valahova tenni kell. Így vittem magammal némi pénzt, hogy ha nagyon gáz a helyzet, akkor veszek Bükkszentkereszten egy ásványvizet.

Persze biztos voltam benne, hogy nem akarok lemenni a falu aljára és fel a túloldalára, mert akkor vissza is kell jönni azon a giga emelkedőn, ahol 600 méteren több, mint 60 métert emelkedik az út. A cél az volt, hogy a Bükkszentkereszt táblánál fordulok vissza. 

A hegy tetejéhez közeli rész összetéveszthetetlen, így biztos voltam benne, hogy közel az emelkedő vége és onnan lesz egy kis lefelé futásom a falu tábláig. Jól esett átbillenni az emelkedőből a lejtőbe és szinte fékezve menni lefelé.

A falu táblánál a fél liter víznek talán a negyede volt meg. Továbbra sem akartam lemászni és felmászni egy fél literes víz miatt, így amellett döntöttem, hogy a táblánál beveszek egy sótablettát, öntök rá némi vizet és indulok vissza Miskolc felé. Az az egy perc, amíg előkotortam a tikktakkos dobozt a zsebemből és realizáltam, hogy a doboz szája kinyílt és megkerestem a zsebemben az elkódorgott másik sókapszulát és helyre tettem mindent, bevettem az egyiket és ittam rá némi vizet, elég volt ahhoz, hogy elkezdjenek a lábaim savasodni. Gyorsan merevedtek az izmok így elég kellemetlen volt felfelé indulni. A tetőig még nem volt olyan vidám, aztán még a lejtő kezdetén sem, de kb. 500m után már pörögtek a lábaim és elmúlt a savasodás, így fülig vigyorral jöttem lefelé. Felfelé bezzeg nem voltam ilyen gyors :-)  5:20-5:30 körüli ezreket mondott a telefon.

Abban reménykedtem, hogy lefelé kevésbé izzadok és így kitart a víz hazáig. A tempó jó volt, szinte csak egymás elé kellett dobálni a lábaimat. Még párszor kortyoltam és mivel úgy gondoltam, hogy lefelé az energia is jóval kevésbé fogy, így az energiaszeletet megevését is elsunnyogtam. Találkoztam azokkal a biciklisekkel, akiket elkerültem felfelé, sőt még jópár másikkal is. Futóval nem találkoztam, csak kirándulókkal.

Az energia amíg lejtő volt nem is igazán kellett, de hazaérkezés előtt olyan 4km-rel ahogyan kezdett vízszintre váltani a terep, éreztem, hogy elfogy a lendület. Gondolhattam volna fáradtságnak is, de mivel az energiaszelet a hátsó zsebemben lapult, ezért annak a hiányára vezettem vissza. Itt már hiába ettem volna meg, mert hazaérkezésig nem igazán szívódik fel, így hagytam is a dolgot. A víz is elfogyott már, a szám ragadt. A végső 60m-es emelkedőn pár méter sétára váltottam, hogy megigyam a második magnéziumot, mert számítottam rá, hogy amint megállok otthon, máris merevedek majd és talán segít valamit. A folyadék hamar felszívódik.

Megérkeztem haza győztesen 2:25 perccel, a telefon szerint 23,09km-rel (ami 2 netes útvonaltervező szerint is 24,08km)

Persze megvan az oka, hogy miért csalt ennyit a telefon. A fák alatt közel sem volt annyira pontos a helymeghatározás, mint egyébként, így sok kanyart elsumákolt. Levágta, kisebb ívet rajzolt stb. Elcsalt 1km-t. Igazából sok az 1km, de százalékosan közel 96% pontosság, ami így nézve annyira nem gáz. (23/24=0,9583)

Az időmérés oké, a távot a netről véve a számított iram 6:00 vagyis pontosan 10km/h!

Otthon nem lett lemerevedés, kicsit helyben jártam és mentem zuhanyozni.

A vízről kiderült, hogy a Hősök-kútja az út mellett, a tetőpont közelében van, így legközelebb nem maradok víz nélkül.

Így egy héttel a futás után a tapasztalat az, hogy az ízületeket jobban igénybe vette a hegyre futás, mint sík terepen tette volna. Még a Kerekdomb félmaraton is észrevehetetlen volt ehhez képest. A Bükkszentkeresztre futás után  jobb csípőmet 2 napig éreztem utána, a bal térdemet pedig még most is érzem (nem fáj, csak érzem, hogy van), így nem is futottam a héten, mert jövő hétre tünetmentesnek kell lennem a Barátság-félmaratonra. Persze az időjárás is csak mára lett olyan, hogy szívesen mentem volna futni, de amíg nem múlik el, addig nem megyek. Még jó lenne egy rövid kocogás a hét közepén a verseny előtt, de csak akkor, ha a térdem rendben lesz.

A jobb lábamon a visszerem sem díjazta annyira ezt a produkciót, így a II-es fokozatú orvosi kompressziós harisnyát hordom már pár napja a jobb lábamon, amit még nyáron írtak fel és azóta sem hordtam, csak a futós kompressziós zoknikat. Detralexet (flavonoid) is szedek rá. Érzem is a jó hatásukat, gyakorlatilag már oké a lábam.

 A másik dolog, hogy az egyik gyerek most gyógyult meg, de a másik kettő most lett beteg és én sem vagyok 100-as. A torkomat érzem, Mebucaint eszegettem a héten. A futás segítene, hogy kipuccantsam a szervezetemből a lappangó nyavalyát. Remélem legkésőbb szerdára vagy csütörtökre összejön egy kis futás.

Innen lenne szép fordítani :-)