Az ELSŐ félmaratonom (ami nem edzés)

A szintprofil “megrajzolása” , a még csak egyszer elpróbált táv és a zömében nem aszfalt útvonal óvatosságra intett. Azt már tudtam, hogy az egy energiaszelet + egy gél felállás nem volt elég még a kevesebb erőt kívánó szokásos útvonalamon sem a félmaratoni táv elpróbálásakor, ezért két szelet + egy gél kombinációban gondolkodtam. Folyékony magnéziumból is csak egyet vittem magammal egy hete, de abból elkelt volna egy második is, így ide kettővel készültem.

Tettem be 2 banánt is az úti csomagba, nem tudom miért, csak úgy, mer’ az jó.

Az idő reggel hűvösen (7,5°C), de napsütéssel indult és napos-felhős időt ígértek, napközben 19 fokkal.

Sikerült időben - egy órával korábban - odaérni Tállyára, így nem volt kapkodás szerencsére, inkább meditatív hangulat. Az átöltözéssel nem siettem, mert még mindig csak 12 fok volt - napsütés ide vagy oda - és nem szeretek fázni, ha nem muszáj. Úgy látszik visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz.

Felvettem a rajtszámot a versenyközpontban és mászkáltam a még jobbára kihalt faluban. Leparkolnunk egy játszótér mellett sikerült aminek hatására a lányom bejelentette, hogy ő inkább nem indul a gyerekfutamon :-)

Azért végül mégiscsak sikerült meggyőzni, hogy nem az a 10 perces futás fogja elvenni az időt a játszóterezéstől, mikor még 3-4 órát biztosan ott fogunk tölteni. És milyen jól tettük, hogy meggyőztük!

Sok gyereket hagyott le, köztük olyat is aki már sok versenyen indult és tapasztaltnak számít és olyanokat is, akik jóval nagyobbak voltak nála. (elsőtől nyolcadikig egy kalap alá vették őket, nem volt korcsoportos bontás) Nagyon büszke az eredményére és én is az vagyok rá, hogy ilyen jól helytállt élete második versenyén.

De hogy végre a felnőtt versenyről is írjak egy pár szót:

Rajtnál a mezőny vége felé húzódtam. Kicsi volt az esélye, hogy ne férne el az a kb. 30-35 ember egy utcányi szélességen kényelmesen, de tudtam, hogy nem fogom elsietni, így hadd menjen, aki akar.

Rajt után a még hátam mögött levők közül is elmentek egy páran, de nem izgatott a dolog, mert tudtam, hogy a rajt után nem sokkal jön egy 100 méteres emelkedés, amit futva megtenni is kihívás (vagy a magam részéről inkább hülyeség lenne)

Szóval jött az emelkedő és maradoztak le páran, de vagy a felét én is gyalogolva tettem meg, tekintettel arra, hogy még igencsak messze volt a vége.

Arra számítottam, hogy a táv 2/3-án nem aszfalt lesz, hanem földút, de arra nem, hogy az út teljes szélességében leterített féltéglányi hegyes bazaltdarabokon fogunk bukdácsolni. Minden lépésre figyelni kellett. Persze inkább csak a meredek emelkedők és lejtők voltak ilyen kövesek, máshol földút vagy sóder vagy füves út volt.

Egyszer, amikor éppen azzal voltam elfoglalva, hogy mekkora király, hogy a hosszú emelkedőn nekilódulva sem köpöm ki a tüdőmet, majdnem rossz irányba mentem. Még jó, hogy rám kiabáltak a szüretelésben éppen szünetet tartó asszonyságok, hogy “Erre gyere!”

Segítők nem nagyon voltak az úton. Azt, hogy merre kell menni, abból lehetett tudni, hogy karókat vertek le egy rákötött nejlonfólia csíkkal azokon a helyeken, ahol elágazás volt, szóval oda kellett (volna) figyelni. Ahol esetleg volt szilárd burkolat, ott neonzölddel festettek fel nyilat.

A térképen láttam, hogy lesz két tó útközben, ezek jó tájékozódási pontoknak bizonyultak. Jó volt, hogy fejben el tudtam helyezni magamat a térképen. Jött az első tó “- jé, már itt járunk?”, jött a második: “- de jó, akkor már mindjárt kint vagyunk a főúton!”

A 39-es főúton kint volt a rendőrség, elvileg biztosították az útvonalat, gyakorlatilag szerintem annyit mondhattak az autósoknak, hogy óvatosan, mert futók vannak az úton. A 80-20-as szabály szerint az autósok 80%-a óvatos is volt, a maradék 20% meg beleszart a ventilátorba. Pótos kamion megrakva az emelkedőn padlógázon 90-nel mellettünk fél méterre, majd’ fellökött a szele, furgonos bár csak kb. 50-nel, de a tükre ijesztő 30 centire a karom mellett, stb.

A jó nem ilyen.

Ahogyan a terepen, úgy a főúton is volt jópár emelkedő és bizony voltak benne részben vagy egészben sétálósak is. Az egyik ilyen emelkedőn - még futva - egy darázs röpködött előttem és próbáltam elhessegetni, ami először sikerült is, aztán újra elém vágódott és beszorult a  vizespalackot tartó bal kezem és a palack közé és persze azonnal szúrt. Ismét megbizonyosodhattam róla, hogy nem vagyok rá allergiás, de azért egy nyelvcsípést nem szívesen próbálnék ki, ha lihegés közben a számba repülne....

Frissítő pontok kb. 3,5 kilométererenként voltak. A 7-es és 14-es kilométernél levő pont egyben váltó pont is volt a félmaratont váltóban teljesítők számára, illetve a 14-es kilométertől indultak az egyéniben 7 kilométert teljesítők. Az utolsó frissítő pont előtti húzós emelkedőn felfelé gyalogolva váltottam pár szót egy pesti sráccal, aki nem keveset káromkodott már futás közben, ha szembe jött egy emelkedő vagy túl közel ment el mellettünk egy kamion. Szigetkörös félmaratonnal készült ide. Hát nem irigyeltem. Egy sík vidéki felkészülés egy ilyen helyen csak félig segít..

Az utolsó frissítő pontnál úgy éreztem, hogy maradt még bennem energia és jött egy lejtő, így nekiiramodtam 4:20-as (!) tempóval, amit persze nem tudtam folyamatosan fenntartani, már csak azért sem, mert a lejtő után a célig folyamatosan emelkedett az út, így a folyamatos lassulás egészen a célig tartott. Befutáskor már csak 6:00 /km volt a tempó, viszont a jó kis hajrával kiadtam a maradék energiámat és nem úgy fejeztem be, hogy “- na mi van, nem megyünk mégegyet?”

Előzetesen a szintemelkedés, a földút és a délelőtti napsütés miatt úgy becsültem, hogy 2 óra 15 perc körül lesz az időm, ehhez képest egy pazar 2:01:25-öt sikerült összehoznom. A tapasztalatból összeállított utánpótlás (víz, energia, só) azt eredményezte, hogy jó kedvűen értem célba és a célban nem azt kerestem, hogy hová rogyhatok le, hanem állva kifújtam magamat és elmeséltem a feleségemnek és a lányunknak, hogy mi volt, illetve meghallgattam, hogy Bogi milyen jól ment a gyerekfutamon. Csak később ültem le, amikor beültünk egy étterembe ebédelni.

A versenyt egyébként egy 36 éves miskolci srác nyerte (Karlowits-Juhász Tamás) felfoghatatlan 1:24:50-es idővel. Persze úgy látom nem ma kezdte a futást :-) A második helyezettre néhány másodperc híján negyed órát vert rá!

A pesti srác is nagyon jó időt futott ahhoz képest, hogy sík pályán edzett, az utolsó frissítő pont után, amikor elkezdtem hajrázni, csak másfél perccel maradt le tőlem.

1-2 ember kivételével látszólag senki sem vitt magával semmit a versenyre, amit nem igazán értek egy ekkora távnál, de végülis biztos meg lehet csinálni  frissítő pontokon felvett szőlőcukorral és vízzel is, csak akkor meg kell állni, ami szerintem nagyobb veszteség, mint ami hátrány származik a magammal “cipelt” plusz súlyból.

A magammal vitt cuccokból egy energiaszeletet ettem meg a rajt előtt kb. negyed órával, majd a másodikat olyan 9 km környékén. Magnéziumból egyet 8 km-nél és mégegyet 15 km-nél. Sókapszulából egyet rajt előtt és egyet féltáv felé. Kevés izotóniást ittam rajt előtt, majd a féltávnál levő frissítő pontig elszürcsöltem majdnem fél liter vizet, itt megtöltötték a palackomat és az utolsó frissítő pontig megint majdnem kifogyott, ahol még félig kértem tankolni a kutas lánytól. Igazából már hülyeség volt megállni, mert a maradékkal már simán kihúztam volna a célig és ha nem állok meg, akkor az is jelentett volna vagy fél percet. A két banán és a gél hazajött érintetlenül.

 Hazaérkezés után a zuhanyozásnál 3 dolog derült ki:

- visszér oké, nem duzzadt, nem fáj, olyan, mint volt

- mellbimbó: olyan 14km táján éreztem, hogy a mellbimbóimat dörzsöli a felső, nem véreztek, csak annyira lettek érzékenyek, hogy érezzem, hogy vannak. (szóval megintcsak azt gondolom, hogy lehet le kellene ragasztani őket...) A zuhany melegvíze szinte nyugtatóan hatott rájuk, amíg nem kaptak egy kis tusfürdőt. Na attól lett igazán fájdalmas :-) De mára (másnapra) már nem is érzem őket, szóval oké.

- a fenekemet (farpofák belső fele) szintén kidörzsölte a futónadrág, azt még ma reggel is éreztem

Most már biztosra veszem, hogy a kiizzadt só miatt van a dörzsölés. Amikor a fekete nadrág belül halványszürke a sótól, akkor az már jelent valamit. Mit csináljon szegény, a nedvességet kivezeti, ez a dolga, a víz elpárolog, a só ottmarad, ha meg a textília dörzsölődik a bőrön, akkor egy smirgli lesz belőle.

Olyan tökéletes ruha meg valószínűleg nincs, ami ne akarna mocorogni a bőrön.

Szóval jó volt, szép volt, jól sikerült és az benne a jó, hogy sosem tudom lekövetni a fejlődést, mert a sebesség is javulgat folyamatosan picikkel, de a táv meg szintén növöget, így nincs olyan, hogy azonos táv kétszer és látnám, hogy verseny körülmények között mennyivel vagyok gyorsabb :-)

 Csak napló jelleggel: most járok 450km-nél a kezdetek óta.

Nade majd a Barátság maratonon, ahol lesz mégegy félmaratonom hamarosan. (ott meg alig lesz szintemelkedés, úgyhogy ehhez képest remélem rakéta leszek :-)