Következő rendezvénynek a Jabil 1/3 maratont néztem ki.
Mivel közbejött a nyár és némi nyaralás-utazgatás, ezért bánatomra nem jutott elegendő időm készülni az eseményre nemhogy megfelelő távval (ez nálam a versenytáv többszöri teljesítését jelenti a verseny előtt) de az edzések gyakoriságát illetően sem. Igaz volt több olyan nap is amikor a gyerekeimmel megpróbálva lépést tartani vagy százszor felfutottam a hat méter magas óriáscsúszda induló pontjára, hogy aztán együtt csússzunk le (elég jó kardió és intervallum edzés az is) de azért nem ugyanaz.
Szóval a 14 kilométeres versenyre úgy érkeztem meg, hogy nem tudtam mi lesz. Persze a legtöbb edzésterv nem futtatja le a versenytávot a verseny előtt egyszer sem, én mégis szeretek biztosra menni.
Azt tudtam, hogy nagyon beosztó módon kell bánni az energiámmal, 45 percnél be kell tolnom valami energia utánpótlást, figyelni kell a folyadékpótlásra (ha kevés, akkor csökken a teljesítmény, ha sok, akkor hányingerem van) és figyelni kell a görcs jeleire, hogy időben közbe tudjak avatkozni. Készültem a versenyre vízzel, egy géllel, némi izotóniás itallal, egy folyékony magnézium adaggal és verseny utánra két fehérjeszelettel.
27°C volt a verseny előtt másfél órával, tűző nap, felhő sehol, a levegő meg sem moccant. Nem a legbiztatóbb jelek. Verseny előtt ittam pár korty vizet és másfél deci izotóniás italt. Magammal csak a gélt és a magnéziumot vittem a szokásos telefon páros és papírzsepin kívül.
A mezőny közepére álltam. Nem taktikából, csak így adta ki a tömegben. Szerencsére lett egy kis fátyolfelhő és egy kicsit megmozdult a levegő is, így átmenetileg jobb lett.
Négy kör volt a táv, a kör egyharmadánál és kétharmadánál volt frissítő pont, ahol vizet lehetett inni, azt terveztem, hogy az elsőt kihagyom. Amúgy sem régen ittam és ennyit simán kibírok. Eddig az elmélet.
A rajt után lassú tempóval kezdtem, már az első frissítő pont előtt kívántam a vizet, így nem hagytam ki az első ivást sem. Annyira lassan mentem, hogy csak másfél körnél jött el a pillanat, hogy nyitott szájjal vegyem a levegőt. Minden frissítő pontnál ittam egy-két kortyot futva és időnként a homlokomra löttyintettem a maradékot, mert csípte a szememet a sós izzadtság, ami a homlokomról csorgott le, aztán a harmadik körben betoltam a gélt, megelőzendő az energia elfogyását, majd a negyedik kör félénél megittam a magnéziumot, mert mintha kezdett volna rövidülni a jobb vádlim, jobb a békesség.
Az utolsó frissítő pontot kihagytam, annyit már kibírtam víz nélkül is, a befutóra koncentráltam. Nem szakadtam össze a végére, ezt annak tulajdonítom, hogy jó volt a taktika a géllel és a folyadékfogyasztással. Az időm több mint 1 óra 20 perc lett, tehát tényleg lassan futottam, viszont a köridők minden körben szinte másodpercre azonosak lettek.
Verseny után a célban megittam egy pohár izotóniás italt és némi vizet, majd kivettem az autóból a két fehérje szeletet és a befutóhoz visszafelé menet megettem őket. (elvileg a befejezéstől számítva maximum 30 perc áll rendelkezésre, hogy bevigyük a fehérjét, ami segítség a szervezetnek a károsodott izomrostok kijavítására). A befutónál még 15-20 percet üldögéltem ismerősökkel beszélgetve, ezután készen álltam a hazaindulásra. A kocsinál még megittam 3.5 deci maradék izotóniás italt.
Otthon egy fél pizza és csak a kellemes fáradtságérzet maradt estére.
Zuhanyozáskor tűnt fel, hogy a mellbimbóim iszonyatosan érzékenyek, mert a felső kidörzsölte őket. A meleg miatti intenzív izzadás és a hátsó zsebekbe tett extra súly gondolom együtt idézték elő. Sem előtte, sem utána nem fordult elő ilyen. A jövőben hosszabb távú versenyeken lehet, hogy le fogom ragasztani őket Leukoplaszttal...
A másnap reggel egy kicsit robotosan indult darabos mozgással, de hamar elmúlt, viszont a 20 éve meglévő visszerem a jobb lábamon nem annyira díjazta az előző napi teljesítményt, feszült, duzzadt térdtől lefelé a lábam, így jobbnak láttam felvenni a kompressziós futózoknimat a regenerációhoz is. (időközben én is beszereztem néhány pár kompressziós zoknit kipróbálni futás közben és azzal határozottan jobban esett a futás). Ettől jobb lett, sőt rájöttem, hogy az utóbbi pár évben gyakori nehézláb érzést is orvosolni tudom vele, így napi használatra előlépett a kompressziós zokni.
A visszérprobléma egy genetikai eredetű probléma, gyenge a vért a szív felé visszaszállító erek - a vénák - fala, így az a nyomás hatására kitágul és a benne levő billentyűk nem zárnak, mert nem érnek össze. Olyan lenne, mint egy visszacsapó szelep, de így a nyomás folyamatosan rajta van az érfalon, amitől az még jobban kitágul. Futás közben általában nem érződik a visszérprobléma, mert az izom egy pumpaként működik és nyomja vissza a vénából a vért a szív felé, de a kompressziós zokni mégsem enged annyi vért a lábban maradni, így könnyedebbnek érződik vele a futás.
