Az előző írás úgy fejeződött be, hogy szóba került a Kerekdomb futás és azon belül is a félmaratoni táv egyéni teljesítése. Úgy voltam vele, hogy a 7 km-ért odautazni sem érdemes (pedig nincs messze) annyira nem kihívás már az a táv. A félmaraton váltóban érdekelt volna, hogy hogyan zajlik,  mire jutunk, de valahogy akkor pont senki sem ért rá, így két lehetőség maradt: vagy nem megyek, vagy félmaraton. Utóbbin gondolkodtam erősen (a jó lenne és a meg fogok dögleni között ingadozva), de mivel a szervezők csak a térképet tették közzé, a szintemelkedést  pedig meglepinek szánták, ezért akcióba lendültem és a térkép alapján megszerkesztettem az útvonalat egy olyan oldalon, ami szintemelkedést is számol a domborzatból : http://www.gpsies.com/map.do?fileId=krwjtucbysievdna

A 350m szintemelkedés kb. úgy vonzott, mint két mágnes azonos pólusa egymást - azaz sehogy, sőt…

De már megint az a fránya kényszerpálya ezt adta ki, mivel a Barátság (fél)maratonon szerettem volna jó időt menni, ahhoz meg kellett a félmaraton szerzett tapasztalat és nagy utazgatás nélkül abszolválható volt a részvétel, így beneveztem.

De hogy ez se érjen teljesen váratlanul, ezért a szokott útvonalamon a 21.1km-t lekocogtam egy héttel a Kerekdomb futás előtt (10 kör)

Esti futás lett természetesen, akkor érkező hidegfronttal, de még kellemes 22 fokban. A szél és az időnként szemerkélő eső miatt azért megcsapott az ősz feelingje.

Nem siettem el, inkább takarékosan mentem, a telefon 2 óra 6 percet mért, ami pontosan 6:00 perc/km.

Ettem előtte egy energiaszeletet, meg közben egy gélt is elfogyasztottam, inni enyhén sós vizet vittem magammal fél litert. Ez utóbbiról sejtettem, hogy kevés lesz, mert 17km alatt szokott elfogyni ennyi, de ennél többet nem tudtam volna magammal vinni, mert ultra trailes mellényem vagy hátizsákom nincs, a felsőm hátsó zsebe pedig nem bírja el és ki is fordulna belőle egy félliteres palack. Ha meg mindegyik kezemben van egy-egy palack, akkor hogyan csavarom le kupakot ugye?

Szóval fél liter maradt, utántölthettem volna futás közben, de akkor meg kell állni, azt meg nem akartam.

A víz el is fogyott a vége előtt, de nagyobb problémának éreztem menet közben az energia hiányát. Az egy darab energiaszelet és az egy darab gél nem volt elég. Az utolsó 2 kör (kb. 4,4km) nagyon szenvedős volt már.

Szóval Kerekdombra 2 energiaszelet plusz 1 gél lesz. Egyenletesen adagolt sóval is kell készülni, de még nem tudom, hogy mibe teszem a sótablettákat (kindertojás?) és futás közben hogy nem fogom őket elejteni, amikor be akarom venni?

Az edzésként futott félmaraton után annyi volt a különbség a többi nem ennyire hosszú futáshoz képest, hogy máskor állva zuhanyozok le, de ezután jól esett leülni és úgy csorgatni magamra a vizet (lehet ez az alulenergizáltságtól is, mert a tempó nem volt nagy)

A verseny előtti szerdán még futottam egy 240m szintemelkedéses 10km-t, aztán pihi, fejben felkészülés, összecuccolás.

Már birizgálja a csőrömet, hogy mi lesz, ha megy majd a 8 kör a nagy emelkedésesen? (20km 480m szint)

Hova fogok menni, hogy ezt fokozzam? Nem az Alpokban élünk ugye, még így is szerencsés vagyok, hogy helyben vannak hegyek, nemúgy, mint életem első 30 évében Székesfehérváron, ahol az Öreghegy is csak egy lapos dombocska és ha nagy emelkedést akartunk bringázni, akkor el kellett tekerni a Bakonyba, a Vértesbe, vagy a Velencei-hegységbe.

Esetleg lehetne Bükkszentlászlón keresztül Bükkszentkeresztre felfutni (13km) ott rövidebb távon nagyobbat emelkedik és ugye haza is kell még jutni utána, ami még 13km (igaz lefelé, ami nem feltétlenül előny, mert olyankor kapnak a térdek rendesen) Nade biztos azt is meg lehet szokni, cserébe gyönyörű szép útvonalon lehet futni kevés autóval.

Jelen

Most kb. 370 lefutott kilométernél tartok február óta. (2016. szept. 10.) Aki még nem fut, annak őrült nagy szám lehet ez, de hamar összejön. (bár ha nem adom össze, akkor érzésre inkább 600 kilométert saccoltam volna, szóval annyira azért nem jött könnyen össze, meg kellett dolgozni érte. :-)
Van aki heti 70-80, vagy még több kilométert fut, én még most is csak 30-35 kilométer körül. Túltolni nem akarom újra, így akkor lépek csak tovább (nagyobb távra vagy több edzésnapra), ha kevésnek érzem majd, ami van. (ahogy eddig is, attól a kis besokallós malőrtől eltekintve)
Van, ahol azt írják, hogy ha 12 alkalommal teljesítettük ugyanazt a távot, akkor állunk készen a továbblépésre és 10%-ot növelhetünk, ugyanakkor olyat is olvastam, hogy próbálták ezt bizonyítani, de ha valaki nagyobb ugrásokkal lépked felfelé az sem rossz.

Nekem a szokott útvonalon kb. 2,2 kilométer egy kör, így annak a többszöröse a táv. Ennek okán nem tudtam 10%-okat növelni, de nem érzem rossznak így sem. Nyilván 10 körről 11-re váltáskor kiadja majd a 10%-ot, de addig is egész körök számával növelem időnként a távot és azzal sem várom meg a 12 alkalmat. Egyébként, ahogy nőnek a távok úgy érzem egyre kevésbé jelentősnek a plusz 1 kör változást, de ez érthető is hiszen a táv növekedése százalékosan egyre kevesebb egy-egy plusz kör beiktatása esetén. (míg az egy körről kettőre váltás 100% növekedés, addig hét körről nyolcra már csak 14% növekedés)

Az látszik, hogy a sebesség és a távolság is javulóban van, sokkal nagyobb sebességgel futom most a 17 kilométert, mint az elején a 4,4 kilométert és nincs sem összeszakadás, sem izomláz.
Valószínűleg az energia felhasználás hatékonysága is javulóban van, mert elegendő picivel később betolni némi energiát futás közben.
Az energiaigénnyel kapcsolatos tapasztalataim alapján megdöbbentő, hogy mennyire túleszi, túlissza magát az emberek többsége (rám is igaz volt, még ha szerencsémre nem is híztam el)
Kis túlzással egy kifli energiájából kilométereket lehet futni, akkor meg mire kell az a sok kóla, meg energiaital?
Persze a futáshoz jobban járunk mondjuk egy adag görögsalátával három-öt órával a futás előtt, esetleg még másfél-két órával előtte némi gyorsabban felszívódó szénhidráttal, mint kólával vagy energiaitallal, mert a cukros löttyök meglökik hirtelen a vércukrot, aztán röviddel utána már nincs belőlük semmi, ami előre vinne.
Futás után a frissen sült csirkemell esett nagyon jól a minap, bunda nélkül, jó sósan.

Persze a "nem híztam el külsőre" nem azt jelenti, hogy nem borult fel semmi a szervezetemben. 30 éves koromig eszméletlenül gyors volt az anyagcserém, ami ott a harmadik X-nél egyszeriben megmagyarázhatatlanul belassult. Már nem az a beesett hasam volt utána, hanem inkább egy pici pocak. Amikor mondtam a diabetológián májusban, hogy futni kezdtem februárban, akkor azt mondta az asszisztens hölgy, hogy a futást nem szokták ajánlani - csak a gyaloglást -, mert az intenzív mozgás hatására a zsigeri barna zsírból olyan mérgek szabadulhatnak fel, amik akár rákot is tudnak okozni.
Eddig nem tudok róla, hogy bajom lenne, remélem nem is lesz. Remélem, hogy a sok folyadék átmossa a szervezetemet és utána már nem lehet gond. Most úgy tűnik, hogy megint gyorsulni kezd az anyagcserém.
Persze a táplálkozás legalább annyival tudatosabb lett, hogy tudom mit jó és mit rossz enni futás előtt.
Durum liszttel van készítve már szinte minden (az lassan szívódik fel és ezért sokáig egyenletes energiát ad), a fehér lisztet szinte 100%-ban elhagytam, a kenyér, kifli, zsemle vonallal már korábban szinte teljesen felhagytam. Na nem a cukorbetegség miatt, hanem amúgy is amolyan térfogatnövelőnek tekintettem őket, amik csak arra jók, hogy úgy érezzem tele a gyomrom, de a benne levő tápanyag (fehér liszt) értéke nem sok. (hirtelen meglöki a vércukrot, majd utána nem marad semmi)
Fogyasztok salátát, gyümölcsöt, magvakat (ezeket nem igazán szerettem, de most már megszoktam).
Cukros italokat pedig már amúgy sem ittam évek óta.

A lehetőséget az életmódváltásra feleségemnek köszönhetem (ezúton is köszönöm!), aki a három gyerekkel foglalkozik, amíg én futni vagyok. Amikor az egyik gyerek megkérdezte, hogy "apa miért fut?" akkor azt mondta neki, hogy azért, hogy sokáig velünk lehessen.
Igaza van. Ez amolyan fuss az életedért helyzet, amiben vagyok, de nem szenvedek tőle, hanem élvezem. Kíváncsivá tesz, hogy hová, meddig tudok fejlődni. Hol van a határ? Van-e határ? Időnként arra gondolok, hogy nem kellene növelni a távokat, inkább egy adott távon maradni (mondjuk 10 kilométer) és ott az időt javítgatni, hogy egyre gyorsabb legyek, de aztán amikor hazaérek egy hosszabb futásról, akkor mindig ott motoszkál bennem, hogy még messzebbre, még gyorsabban kellene... :-)

Edzésnaplózás fejlesztése

Kellene egy GPS-es futó vagy multisport óra, mert a telefon GPS-e eléggé csapnivaló pontossággal rögzíti az útvonalat és ebből fakadóan nem pontos a megtett táv és a sebesség mérése. (gyakran lecsapja az utcasarkokat, így rövidebb távot rögzít és ettől alacsonyabb sebességet is számol, ami bosszantó).
Ha már óra, akkor lehet, hogy mérnék vele pulzust is (övvel, mert az optikai pulzusmérők pontossága még elmarad a mellkaspántoktól). A dilemmám annyi, hogy vagy van olcsó óra, ami nem szép (pl. Polar M400 vagy Garmin FR 25), vagy van drága, ami többet is tud az olcsónál és szép is (pl. Garmin Fénix 3 Sapphire Titanium). A kütyü iparban akkora a verseny és olyan dinamikus a fejlődés, hogy egy-egy csúcsmodell ára képes több mint százezer forintot esni két év alatt, így nemhogy befektetésnek csapnivaló, de kifejezetten olyannak tűnik, mintha begyújtanék egy köteg pénzzel.
Szóval itt pénzügyi szempontból az olcsó a jó megoldás, mert ha nullára is esik az értéke (ami két év alatt talán még nem következik be) akkor is “csak” 60 ezer forintot bukik a tulajdonos, viszont nekem az is fontos lenne, hogy tudjam hordani egész nap - nem csak sporthoz - és tetsszen, ha ránézek, így vagy nem lesz órám és marad a telefon, vagy legalábbis meditálok még a témán egy darabig.
Vagy használt óra, amin az előző tulajdonosa bukott nagyobbat, én már nem fogok akkorát, viszont jelentős használt óra kínálat tőlünk nyugatabbra van, de a garancia érvényesítés, vagy javíttatás ettől kezdve erősen megbonyolódik. (pl. a Garmin nem javít, hanem cserél elvileg, de csak a vásárlás országának a hivatalos importőre cseréli a hibás készüléket; miért nincs EU garancia??)

További érdekesség, hogy azért a GPS-es órák sem képesek csodákra magas épületek között, vagy fák alatt. Ha igazán pontos táv és sebesség/iramrögzítést szeretnék, akkor kell egy footpod is. (Cipőre rögzíthető gyorsulásérzékelő.)
Footpod használata esetén viszont elvileg nem sok óra tud GPS-es útvonalrögzítést is párhuzamosan, így nem lesz mentve az útvonal, de ennek még utána kell járnom.

Pár pontban összeszedtem a tapasztalt változásokat, hogy mi az, amit vártam vagy nem vártam és bekövetkezett-e vagy sem.

Lett:
- felszaladok a lépcsőn több emeletet és nem lihegek még akkor sem, ha közben beszélek, erre nem számítottam, de lett;
- a vérnyomásom szisztolés értéke futás előtt többnyire 140-150 körül volt méréskor, meg is szokták kérdezni, hogy izgulok-e, viszont mostanában már csak 110-120-as értékek vannak, vagyis vérnyomáscsökkenés lett, erre nem is gondoltam előtte;
- a rengeteg kiizzadt folyadéktól kitisztultak a bőr pórusai; :-)
- a gyerekeim által az oviból heti- kétheti rendszerességgel hazahordott takonykórok, köhögések korábban rám is átragadtak kb. egy hét “türelmi” idő után, de mióta megy a futás, azóta egyszer tudtak csak lenyomni a bacik még az elején. Szóval egészség az lett. Persze most nyár van és nyári szünet, ilyenkor úgysem hoznak haza semmit, de hamarosan kiderül folytatódik-e az “ők betegek én nem” felállás, illetve az is lehet, hogy senki sem lesz beteg, mert most már a feleségem és a két nagyobb gyerek is fut; :-)
- a tartós fizikai megterheléseket sokkal könnyebben viselem, pl. huzamosabb ideig gyereket cipelni hordozóban lényegesen kevésbé megterhelő;
- jobb tartás, ritkábban kapom magamat azon, hogy görnyedek;
- a 3 hónapos átlag vércukrom 6.1 lett, tehát sokat javult, tulajdonképpen normális értékre ment le és az éhgyomri cukor értéke is 5-össel szokott kezdődni (gyógyszer még mindig kell sajna);
- lett izmos combom, fenekem, vállam, bicepszem és szálkás vádlim, de...

Nem lett:
- nem lett kockahasam, nagyobb mellizmom és tricepszem (merthogy ezek nincsenek terhelve futás közben) Esetleg egy ilyet el tudnék képzelni ezekre az izmokra:

- azt gondoltam, hogy a sport jobb agyi keringést ad majd és nem fordul majd elő olyan többé, hogy valakit meglátok és hirtelen nem jut eszembe a neve, na ez nem jött be;
- a súlyom 72 és 76 kg között mozgott mielőtt elkezdtem futni, most fél év futás után megmérve 74.4 kg mutat, vagyis testsúly csökkenés nem lett, bár ez nálam nem is volt cél;
- nem lett nagyobb étvágyam a mozgástól, sőt mintha csökkent is volna. Persze az összetételt és az étkezések idejét tudatosabban választom, de a szervezet hatékonyabban használja fel az energiát.
- azt gondoltam, hogy a sporttól állandóan duzzadok majd az energiától, de rá kellett jönnöm, hogy mire jön a bugi (a boogie-woogie tánc után szabadon buginak neveztem el azt az érzést, amikor nem tudok megülni a fenekemen és mozognom kell) az pont akkor van, amikor amúgy is edzés következik, így a felesleg energiát pont el is használom, így tulajdonképpen lett több energiám amivel a futást meg tudom csinálni, de nem lett több bármire szabadon hasznosítható, csak akkor, ha kimarad egy edzés valami miatt.

Tervek

Szóba került szeptemberre a Kerekdomb futás. Egyéniben 7 kilométer, vagy hármas váltóban félmaraton, esetleg egyéniben félmaraton. Még nem dőlt el. Az első félmaratonomat igazából inkább a Barátság maratonra tartogatom, kb. így adja ki jól a felkészülés, de lehet, hogy főpróbának és tapasztalatszerzésnek jó lenne a Kerekdomb félmaraton előtte. Bár számomra még lehet, hogy eléggé kipusztulós lenne a 350 méter szintemelkedés és süllyedés az általam még ismeretlen hosszú távval párosítva.

Meglátjuk. :-)

Az esti futás vált be. Sokan esküsznek rá, hogy reggel jobb/kell futni, de kipróbáltam és nem esett jól, illetve a napirendembe sem illeszkedne jól. Reggel ébredés után még minden izmom és ízületem olyan “hagyjál békén” állapotban szendereg, míg estére már be vannak járódva és különösebb bemelegítés nélkül neki lehet vágni.
Azért persze melegítek egy kicsit, de inkább csak az ízületek átmozgatásáról szól a dolog.
Guggolás közben pár rugó fel-le, hogy a térdeim kirecsegjék magukat, utána széles “terpesz guggolásban” jobbra-balra ringás, hogy tekeredjenek is azok a térdek.
Csípő körzés, fejkörzés és csukló körzés, aztán app indítás a telefonon és lehet indulni.
A kezdeti heti 2 futás, amikor elértem a 6,6 kilométeres távot, akkor egy idő után stagnálás következett be. Sem többet nem kívántam futni és gyorsabban sem tudtam. Kérdeztem másokat, hogy min változtassak, hogy fejlődni tudjak és kettőből kettő megkérdezett azt javasolta, hogy csökkentett távval fussak minden nap, heti egy-két pihenőnappal. Átálltam 3.8 kilométeres körökre és nyomtam heti egy pihenőnappal. Két hétig bírtam, amikor már a futás gondolatától is hányingerem támadt. Tudom, hogy van, aki így csinálja és működik neki, de nekem nem jött be. Ennél több idő kellett a regenerálódásra. Szünetet tartottam és megvártam míg jön a mozgás vágya. Közben nézegettem a neten, hogy milyen félmaratonra felkészülő edzéstervek vannak. Van, ahol heti három futást írnak és van ahol többet.
Átálltam arra, hogy hét elején van egy gyors, de rövidebb futás, hét közepén egy intervallum edzés és hét végén egy hosszú lassú futás.
Ez a kezdetekkor így nézett ki:
- kedd gyors futás 6,6 kilométer
- csütörtök intervallum 12 perc bemelegítés, 10x (30 mp sprint, 30 mp séta), majd 5 perc könnyű levezetés
- szombat hosszú futás 11 kilométer

Mivel egyre jobban ment és élveztem, ezért emeltem a távokat:
- gyors futást 8,5 kilométerre
- intervallum maradt
- hosszút 15 kilométerre, majd később 17 kilométerre

A távok emelését az újabb versenyekre készülés is szükségessé tette, ahogyan ott is egyre hosszabb távokra neveztem be.

Az esti hosszú futásoknál, ha nincs nagyon meleg, vagy nagy páratartalom, akkor a víz fogyasztásom úgy áll be, hogy kb. 2 kilométerenként egy-két nagy korty víz, ami azt jelenti, hogy 15-17 kilométerre fél liter víz elegendő azzal együtt, hogy egy-két alkalommal egy marék vízzel az arcomat is lemosom, mert csípi a szememet a só.
Ha meleg van, vagy nagy pára, akkor simán megduplázódik a vízfogyasztásom.
Azt hittem, hogy a fél literes palack tartása milyen zavaró lesz, de nem, szinte észre sem veszem. Arra próbálok figyelni, hogy váltogassam, kb. ugyanannyi időt töltsön mindkét kezemben.

Ami nagyon fontos és észnél kell lenni, az az izzadással kiürülő só.
Ha csak egy-két grammnyit kiizzadok, akkor megy fel a pulzus, elfogy az erő és nem megy a futás.
Mivel nem csak a nátrium-kloridot (konyhasó) izzadom ki, ezért ha még a só pótlástól sem leszek jobban, akkor a kálium a következő, ami valószínűleg hiányzik.
Általában elég szokott lenni, ha fél liter vízbe teszek egy-két gramm sót és azt iszogatom, de vettem sótablettát, abban többféle ásványi anyag is van, amire szüksége van a szervezetnek az intenzív izzadás során.
Egy hete volt, hogy tűző napon indultam el a szokásos 17 kilométeres edzésemre (a szombat esti futás áttolódott vasárnap reggelre) és nem jutott eszembe, hogy sóval készüljek. Ennek az lett az eredménye, hogy féltávnál nem volt erőm, minden vágyam az volt, hogy árnyékban üldögéljek egy kicsit. Olyan 10 kilométer környékén le is ültem és elmerengtem rajta, hogy mi lehet a baj. Még ekkor sem jutott eszembe, hogy a só hiányzik. Öt perc üldögélés után sem éreztem, hogy minden oké lenne, de felkeltem, hogy folytassam és rögtön megszédültem. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy nem elég magas a vérnyomásom, mert kiment a só. Hazakocogtam és aznapra befejeztem az edzést.
Hogy mit tesz a jól kezelt só vesztés, azt a tegnapi futás mutatta meg:
- a 8,5 kilométeres gyors futást már kevésnek éreztem és nem a távot akartam feltétlenül növelni, hanem a szintemelkedéssel játszani. futás előtt bevettem két kapszula sót és kilométert futottam szintén tűző napon 27 fokban 240 méter szintemelkedéssel úgy, hogy nem esett le a vérnyomásom (a szokásos szintemelkedés csak 66 méter szokott leni a 8,5 kilométeren!)

Ez a pont egy rövid pont lesz sajnos, mert nem tudtam részt venni a versenyen.
Történt, hogy a két nagyobb gyerekünk már egy hete nyöszörgött, hogy játszóházba szeretnének menni és hát miért ne mennénk el, ha úgy szeretnének, el is vittem őket.
Volt 2 szülinapos társaság is rajtunk kívül, persze köztük taknyolós-köhögős gyerekekkel, aminek az lett a vége, hogy a mieink is magukra ragasztották. Én csak azt éreztem, hogy nem 100%-os az egészségem, különösebb indok nélkül magas a pulzusom és nem jó a közérzetem, plusz pár zsepit elfújkálok egy nap.

A futás sem esett jól, ezért a verseny előtti hétfőn futottam utoljára, ami nem gond, de egy nappal a verseny előtt olyan hidegrázás jött rám munkahelyen, hogy haza kellett mennem. A kocsiban - ami a napon állt és saccra lehetett benne 45°C - vacogtam és libabőrös voltam. Lett némi láz és egy napig szinte semmit sem bírtam enni. A verseny napján kb. 6 órával a rajt időpontja előtt tudtam enni először, hátra lett volna több órányi autózás a verseny helyszínére és még meleg is volt. Nem éreztem képesnek magamat, hogy végigcsináljam. Ugrott a nevezési díj. Ilyen is van.

Verseny után hallottam telefonálni egy hölgyet, aki azt mondta, hogy nem álltam meg egyszer sem, pokoli volt.
Én is hasonlóan éreztem. Meleg volt, a levegő meg sem moccant és árnyék sem volt.
Ezen kívül mivel ezt a távot (és ennél hosszabbat is) többször futottam már, így jóval nagyobb tempóval nyomtam végig, mint a Jabil 14 kilométerét. Az 5:20 perc/km nekem még húzós tempó, de végig ekörül mozogtam és nagyon jó érzés, hogy meg tudtam csinálni. A szokott módon 45 perc környéken volt egy géles energiapótlás és utána nem sokkal egy magnézium ampulla. Verseny előtt és után izotóniás ital, közben és utána pedig víz. A verseny alatt elfogyott kb. 6 deci víz, utána meg sok. :-)

Az elején nem akartam, hogy vigyen magával a tömeg, így odafigyeltem rá, hogy a saját tempómban induljak, már csak azért is, mert hosszú a táv, nem az elején kell megnyerni és meleg is volt. Továbbá azt sem tudhatom, hogy aki gyors, az nem futja-e el az elejét?
Volt is olyan, aki nagyon elhúzott az elején, aztán kb. 2 kilométerrel a rajt után azt vettem észre, hogy állandósult a távolság közöttünk, majd később lehagytam és több, mint fél órával később ért célba mögöttem.

De nem ez az általános, aki jobb iramot tud nálam, az már az elején is elmegy.
11-12 kilométer környékén feltűnt, hogy hárman együtt futnak előttem és csökken a távolság közöttünk. Motoszkált bennem, hogy ha beérném őket, akkor három helyet javítanék egyszerre, de a távolság kb. 150 méterig csökkent csak és utána megnyomták a végén a tempót és nem tudtam megfogni őket. Egyébként mivel korábban indult a félmaraton táv, csak nekik messzebb volt a visszafordulási pont, ezért az is lehet, hogy nem is azonos távon versenyeztünk. :-)
Ugyanez igaz arra a két emberre is, akiket az utolsó kb. 4 kilométeren hagytam le.

Mindenesetre erősnek éreztem a mezőnyt hozzám képest. A mezőny felétől picivel előbb értem célba az időeredményem alapján (ott akkor nem tudtam, hogy hányan végeztek előttem és mögöttem, csak utólag tudtam meg). Szerintem erre a versenyre többnyire azok jöttek, akik tényleg felkészültek és versenyezni szerettek volna és kevésbé azok, akik eljárnak egy-egy nagyobb nevű, különleges helyszínen rendezett versenyre, de egyébként meg nem feltétlenül feszegetik a határaikat. A fél évvel ezelőtti nulláról kezdéshez képest mindenesetre jónak érzem az előrehaladást.

Következő rendezvénynek a Jabil 1/3 maratont néztem ki.
Mivel közbejött a nyár és némi nyaralás-utazgatás, ezért bánatomra nem jutott elegendő időm készülni az eseményre nemhogy megfelelő távval (ez nálam a versenytáv többszöri teljesítését jelenti a verseny előtt) de az edzések gyakoriságát illetően sem. Igaz volt több olyan nap is amikor a gyerekeimmel megpróbálva lépést tartani vagy százszor felfutottam a hat méter magas óriáscsúszda induló pontjára, hogy aztán együtt csússzunk le (elég jó kardió és intervallum edzés az is) de azért nem ugyanaz.

Szóval a 14 kilométeres versenyre úgy érkeztem meg, hogy nem tudtam mi lesz. Persze a legtöbb edzésterv nem futtatja le a versenytávot a verseny előtt egyszer sem, én mégis szeretek biztosra menni.
Azt tudtam, hogy nagyon beosztó módon kell bánni az energiámmal, 45 percnél be kell tolnom valami energia utánpótlást, figyelni kell a folyadékpótlásra (ha kevés, akkor csökken a teljesítmény, ha sok, akkor hányingerem van) és figyelni kell a görcs jeleire, hogy időben közbe tudjak avatkozni. Készültem a versenyre vízzel, egy géllel, némi izotóniás itallal, egy folyékony magnézium adaggal és verseny utánra két fehérjeszelettel.

27°C volt a verseny előtt másfél órával, tűző nap, felhő sehol, a levegő meg sem moccant. Nem a legbiztatóbb jelek. Verseny előtt ittam pár korty vizet és másfél deci izotóniás italt. Magammal csak a gélt és a magnéziumot vittem a szokásos telefon páros és papírzsepin kívül.

A mezőny közepére álltam. Nem taktikából, csak így adta ki a tömegben. Szerencsére lett egy kis fátyolfelhő és egy kicsit megmozdult a levegő is, így átmenetileg jobb lett.

Négy kör volt a táv, a kör egyharmadánál és kétharmadánál volt frissítő pont, ahol vizet lehetett inni, azt terveztem, hogy az elsőt kihagyom. Amúgy sem régen ittam és ennyit simán kibírok. Eddig az elmélet.

A rajt után lassú tempóval kezdtem, már az első frissítő pont előtt kívántam a vizet, így nem hagytam ki az első ivást sem. Annyira lassan mentem, hogy csak másfél körnél jött el a pillanat, hogy nyitott szájjal vegyem a levegőt. Minden frissítő pontnál ittam egy-két kortyot futva és időnként a homlokomra löttyintettem a maradékot, mert csípte a szememet a sós izzadtság, ami a homlokomról csorgott le, aztán a harmadik körben betoltam a gélt, megelőzendő az energia elfogyását, majd a negyedik kör félénél megittam a magnéziumot, mert mintha kezdett volna rövidülni a jobb vádlim, jobb a békesség.

Az utolsó frissítő pontot kihagytam, annyit már kibírtam víz nélkül is, a befutóra koncentráltam. Nem szakadtam össze a végére, ezt annak tulajdonítom, hogy jó volt a taktika a géllel és a folyadékfogyasztással. Az időm több mint 1 óra 20 perc lett, tehát tényleg lassan futottam, viszont a köridők minden körben szinte másodpercre azonosak lettek.

Verseny után a célban megittam egy pohár izotóniás italt és némi vizet, majd kivettem az autóból a két fehérje szeletet és a befutóhoz visszafelé menet megettem őket. (elvileg a befejezéstől számítva maximum 30 perc áll rendelkezésre, hogy bevigyük a fehérjét, ami segítség a szervezetnek a károsodott izomrostok kijavítására). A befutónál még 15-20 percet üldögéltem ismerősökkel beszélgetve, ezután készen álltam a hazaindulásra. A kocsinál még megittam 3.5 deci maradék izotóniás italt.
Otthon egy fél pizza és csak a kellemes fáradtságérzet maradt estére.

Zuhanyozáskor tűnt fel, hogy a mellbimbóim iszonyatosan érzékenyek, mert a felső kidörzsölte őket. A meleg miatti intenzív izzadás és a hátsó zsebekbe tett extra súly gondolom együtt idézték elő. Sem előtte, sem utána nem fordult elő ilyen. A jövőben hosszabb távú versenyeken lehet, hogy le fogom ragasztani őket Leukoplaszttal...

A másnap reggel egy kicsit robotosan indult darabos mozgással, de hamar elmúlt, viszont a 20 éve meglévő visszerem a jobb lábamon nem annyira díjazta az előző napi teljesítményt, feszült, duzzadt térdtől lefelé a lábam, így jobbnak láttam felvenni a kompressziós futózoknimat a regenerációhoz is. (időközben én is beszereztem néhány pár kompressziós zoknit kipróbálni futás közben és azzal határozottan jobban esett a futás). Ettől jobb lett, sőt rájöttem, hogy az utóbbi pár évben gyakori nehézláb érzést is orvosolni tudom vele, így napi használatra előlépett a kompressziós zokni.

A visszérprobléma egy genetikai eredetű probléma, gyenge a vért a szív felé visszaszállító erek - a vénák - fala, így az a nyomás hatására kitágul és a benne levő billentyűk nem zárnak, mert nem érnek össze. Olyan lenne, mint egy visszacsapó szelep, de így a nyomás folyamatosan rajta van az érfalon, amitől az még jobban kitágul. Futás közben általában nem érződik a visszérprobléma, mert az izom egy pumpaként működik és nyomja vissza a vénából a vért a szív felé, de a kompressziós zokni mégsem enged annyi vért a lábban maradni, így könnyedebbnek érződik vele a futás.

A harmadik versenyem május elején egy kényszernek indult, ugyanis nem volt más (hosszabb távú) rendezvény a közelben, ezért beneveztem egy 5000 méteres családi futásra, család nélkül.
Útvonalat a honlapon nem tettek közzé a szervezők (mindig szeretem tudni előre, hogy merre is fogok futni, tervezni, hogy mikor mit fogok látni, ott mennyi van még hátra, szintemelkedésre rákészülni vagy legalább annak megfelelően választani a tempót stb.) Még a rajt előtt másfél órával a nevezéskor sem tudták megmondani merre megyünk.

Aztán a rajt előtt fél órával sikerült megtudnom: egy kisebb kör a park területén, majd fel a bányáig és vissza, majd megint kis kör, fel a bányáig és megint vissza. Hát mit mondjak. Az, hogy megdöglöttem, nem fejezi ki elég jól az állapotomat. A szintemelkedés az 5000 méteren 170 méter volt és ugyanennyi a szintsüllyedés. Sokadik lecke: a táv nem minden.

Korábban egy-egy edzés alkalmával 85 méter emelkedés és ugyanennyi süllyedés volt 11 kilométeren. Azért az lényegesen pihentetőbb…

Rájöttem, hogy kétféle megdöglés van, az egyik amikor az energia fogy el a hosszú ideig tartó mozgás miatt, ha nem pótolom az elhasznált energiát (ez volt ugye az előző versenyen), a másik pedig amikor energia lenne, mert nem hosszú a táv, de oxigénből nincs elég. Vízzel, izotóniás itallal és fehérje szelettel készültem, de a kocsiban hagytam őket, mert ekkora távon tudtam, hogy nem szomjazok meg komolyan, enni pedig pláne nem kell.

Mivel a szintemelkedést csak éreztem, de akkor ott mért adat nem volt a birtokomban, ezért felmerült a gondolat, hogy mégiscsak magammal kellene hordanom az okostelefont (egyszer sem estem el mióta futni kezdtem) és valamelyik ingyenes applikációval naplózni, hogy merre jártam, mennyit futottam, milyen gyorsan és milyen szintemelkedéssel (a GPS-től vett adatokból sok mindent meg tudnak mondani ezek az appok). Így ettől kezdve minden edzés és verseny naplózva van, de az első három hónap kilométerei elvesztek. Csak becsülni tudom, hogy olyan 100-110 kilométer nem naplózott eredmény “veszett” oda.

A következő rendezvény, amit kinéztem magamnak az a balatonfüredi Runner's World Run volt 10.55 kilométerrel (negyed maraton) három héttel a Szarvasűzők után. Ide heti két edzéssel készültem, hét elején 6.6 kilométer és hét végén 11 kilométer távokkal, mert ismét csak tudnom kellett, hogy képes vagyok-e rá.
Itt a mezőny kétharmadához álltam be rajt előtt - gondolván nem egyetemi bulifutók vannak körülöttem, hanem felkészült fiatal felnőttek.
Hiba volt.

Rajt után sokáig egy kerékpárúton kellett haladni (jobbról-balról sövénnyel szegélyezve), ami kicsit sem volt elegendő szélességű ahhoz, hogy előzni tudjam a lassabbakat. Később néha meg lehetett indulni - egy-egy embert lehagyva - amikor már egy normál, autók számára készült forgalmi sávon haladtunk, de még az is szűk volt annyi embernek, amíg szét nem szakadt a mezőny.

A szervezés ügyetlensége volt szerintem, hogy előttünk indultak 2,5 perccel a 6,5 kilométeren indulók, majd utánunk ennyivel a félmaratonosok, majd kicsivel később a maratonosok is.
Talán mondanom sem kell, hogy valószínűleg főleg azok indultak a 6,5 kilométeres távon, akik még csak kóstolgatták a futást (na nem mintha én olyan régen kezdtem volna futni), így egykettőre utolértük őket, majd alighogy átvágtuk magunkat a rövid távon indulók lemaradtjain, máris a nyakunkba ömlöttek a félmaratonosok, akik között sok jól felkészült sportoló volt és jóval gyorsabbak voltak nálunk (mindenkinél van jobb :-)

Maga a rendezvény ettől eltekintve nagyon színvonalas volt, a frissítő pontokon víz mellett izotóniás italt és gélt adtak, a rajtnál volt csomag és értékmegőrző, illetve mindenféle termék mintákat lehetett kapni a szponzorok jóvoltából.

Sok emberen láttam térdzokni kinézetű valamiket, ami a rajtuk levő feliratok alapján nem sima térdzoknik voltak, hanem kompressziós zoknik.

Végül megint a mezőny közepe körül végeztem, de máris újabb leckét kaptam. A verseny útvonalát leginkább 8-as alakúnak tudnám leírni, az első hurok megtétele után 6.5 kilométernél kereszteztük a célvonalat, valakinek ez már a befutó volt, nekem még hátra volt 4km. A 6.5 kilométernél még integettem a családtagoknak és teljesen jól voltam, majd 1 kilométert sem haladtunk és végem volt. A lecke az volt, hogy a glikogén raktárak (a szervezet tartalék energiái) intenzív mozgás esetén 45-60 percnél kimerülnek - bár nekem itt valamivel hamarabb jött - és verseny közben az energiát pótolni kell (csak vizet ittam közben)
Hogy edzés közben ez miért nem jött elő a 11 kilométereken? Valószínűleg azért, mert mindig este futok és áprilisban kellemes hűvös van este, továbbá saját tempóban haladok, míg a verseny délelőtt 11 órakor rajtolt el 20°C-ban és tűző napsütésben és az első 2.5 kilométeren nem tudtam saját tempóban haladni, csak lassabban - ez is jobban fáraszt, mint a normál tempó - de az utána következő 4km-en nekilódultam, ott meg az vette ki az erőt.

Azért valahogy sikerült beérnem, de tíz perc üldögélés jól esett utána a földön.
Én már rég a pizzámat ettem a verseny után a sétányon - pedig sokat kellett rá várni - amikor az igazi hősök még nyomták a fél és egész maratonokat előttem. Elképesztő volt látni azt az elszántságot, ami a néhány emberen már látható fáradtságtól szétesőben levő mozgás ellenére is viszi őket előre a cél felé, valamint azt a támogatást a családtagok és barátok részéről, amivel segítették őket. Beálltak melléjük futni, buzdították őket, enni-inni adtak nekik, velük voltak. Nagyon megható volt, sosem láttam még ilyet korábban és emberfelettinek tűnt, amit teljesítettek.

Ugyanakkor azt is megfigyeltem a negyed maratoni távon, hogy vannak, akik vagy nem elég felkészülten mennek az adott versenyre, vagy csak nagyon a határig feszítik a húrt, mert többen úgy ziháltak körülöttem a céltól még kilométerekre, hogy azt hittem másodperceken belül holtan rogynak össze.
Nem hangzott túl egészségesnek, úgyhogy eldöntöttem a saját jövőmre nézve: na ezt nem szabad.

Pedig...

Az első futásaimmal egyidőben céges csapat szerveződött a 2016. áprilisi Szarvasűzőkre. Eger-Miskolc váltófutó verseny, ahol a legkönnyebb szakaszt elvállaltam - hogy legyen valami motiváció - ami akkor még 5.7 kilométer volt, majd a verseny előtt 1-2 héttel valamikor 6.2 kilométer hosszúra módosult a szakaszom útvonala a rendőrség kérésére, hogy a forgalom elől történő útlezárás kevesebb fennakadást okozzon.
Hogy erre biztosan képes legyek, tudnom kellett, hogy megy-e ekkora táv, ezért 6.6 kilométereket futottam a verseny előtti hetekben heti kétszer.

A verseny jól sikerült, a mezőny közepe táján értem célba, de az első leckét rögtön meg is kaptam. 16 fokban termo ruhában futni nem bölcs dolog. Nyári cucc kell, rajt előtt fázni fogok, de futás közben pont jó lesz.

A másik dolog, amit megtanultam, hogy bármennyire óvatosan kezdtem, azért csak vitt a tömeg, így a megszokott tempónál gyorsabb a versenytempó, hacsak nincs szemellenző az emberen. Mindig van kire tapadni, mindig van olyan, hogy ezt még megelőzöm. Egészséges versenyszellem. Persze rutinnal (és ésszel) el lehet hagyni ezt, de ez csak később jött. :-)

Ami még kiderült, hogy mivel gyorsabb voltam az indulók felénél, ezért nem volt jó dolog a mezőny legvégéről indulni, mert egy csomó embert (főleg egyetemistát) kellett kerülgetni. Volt, aki már a táv negyedénél sétára kellett váltson. Persze ki tudhatta előre, hogy a mezőny közepén fogok beérni?

Mivel felmerült a nyári futó cucc használatának az igénye, de a régről megmaradt bringás nyári cuccom eléggé szétfoszlófélben volt, ezért beruháztam egy éppen leárazott KTM bringás felsőbe, meg egy Benger elasztikus futónadrágba. Mindkettő finom anyagú és jól vezetik ki a nedvességet. (a felső azért lényegesen gyorsabban szárad, de az vékonyabb is)

A biciklis felsőhöz a hátsó zsebek miatt ragaszkodtam, a futós felsőkön nincs zseb, csak a nadrágok derekánál, amibe jó, ha egy összecsukott kocsikulcs belefér, övtáskát pedig nem akartam magamra csatolni. Bár a KTM zsebei nem cipzárasak, így volt egy kis félszem, hogy valamit elhagyok majd, de azóta hosszú távon bevált. Ami miatt azt választottam az volt, hogy végig cipzáras az eleje, ezért úgy tudom fel-le venni, mint egy kardigánt, ami telepakolt zsebekkel sokkal praktikusabb, mint a belebújós kerékpáros felsők, továbbá, ha nagyon melegem van, akkor akármeddig lejjebb tudom húzni a cipzárt. Szerintem azért nem akar kiugrani a zsebekből semmi futás közben, mert van hátul az alsó szegélyre varrva belül egy szilikon csík, ami megtapad a nadrágomon és nem hagyja fel-le ugrálni a cuccot a zsebekben. Az már csak hab a tortán, hogy a cipzár húzója egy gumiba van ágyazva, így futás közben egy hangja sincs, mert nem csapkod. Apró okosságok.

Februárban az idő enyhe volt, a spinning macerái nem hiányoztak (csak adott napokon volt, adott időben, maximált létszámmal, így sokszor három nappal előtte sem tudtam már bejelentkezni) fogtam az egyetlen sportcipőmet és a 1990-es évek végéről maradt biciklis termo ruhámat és elmentem futni.
Még indulás előtt megnéztem Google Maps-en, hogy a környékbeli utcákon futva hány kilométer lenne egy kör.
1.6 kilométerrel kezdtem, nem gondoltam, hogy menni fog és féltem, hogy zihálás közben meg fog fázni a torkom, de a táv sem okozott gondot és a torkomnak sem lett baja.

Következő alkalommal már 2.2 kilométeres kört futottam és ezt egy pár alkalom erejéig meg is tartottam. Heti két futás esett jól, így eszerint mozogtam, nem akartam a saját kedvemet elvenni azzal, hogy túltolom. Néhány alkalom után emeltem a távot duplára, 2 kör 4.4 kilométer, heti két alkalom.

A régi cipőm persze a második futás alkalmával feladta - kétharmad részen levált a talpa az egyiknek - amit még pillanatragasztóval orvosoltam, hogy ha nem találnék hirtelen megfelelő futócipőt, akkor is legyen miben elindulni, de lett. Kifejezetten kemény talajra való futócipőt kerestem és találtam. Mivel nem öntött gumipályából (rekortán) állnak a környékbeli utcák, ezért fontosnak tartottam, hogy az ízületeimet kíméljem, amennyire csak tudom, mert még sokáig szükségem lesz rájuk.

Az ilyen cipők nem olcsók, de szerintem szükséges kiadás. Sok cipőt felpróbáltam márkapreferencia nélkül mire egy jó lett. Mindegyik felpróbált cipőben járkáltam és ugráltam, próbáltam előre és hátra tolni a lábamat benne, hogy nem nyom-e, szimulálva egy meredekebb emelkedőt vagy lejtőt, amikor ugyanígy előre vagy hátra akar majd csúszni a lábam benne és akkor is kényelmes kell maradjon, nem törheti fel a lábamat.
Nem szívesen adtam volna ki több mint 30 ezer forintot egy olyan cipőre, ami nem 100%-os, de megtaláltam, amit kerestem. Olyan volt benne futni betonon, mintha egy vékony talpú cipőben futnék gumi burkolaton, egyszóval pazar. Csillapít, de el is lök a talajtól, így nem érzem, hogy energiát veszítenék vele.

A termo ruhám mivel kerékpáros holmi, ezért a felső részének hátul van derékmagasságban három zsebe, ami jó szolgálatot tett: kulcs, telefon, papír zsebkendő jól elfér benne. Egy buta telefont vittem, hogy ne az okos törjön, ha esetleg elesek (nem tudtam, mire számítsak, lesz-e olyan, ahogyan fáradok, hogy figyelmetlenné válok és elbotlok) de mégis legyen nálam valami eszköz, ha segítségre van szükségem.
A második vagy harmadik futásomnál elkezdett szúrni az egyik térdem. Vettem egy doboz ízület-erősítő tablettát, amitől az első szem bevétele után elmúlt a kellemetlen érzés, így nem biztos, hogy kellett volna, de azért bevettem az egész dobozzal (na, nem egyszerre, csak napi kettesével :-).

... amit eddig összeírogattam és nem tettem közzé. (bár a logout-on érik egy hasonló írás cikk formában, de rájöttem, hogy jobb lesz nyitva hagyni a lehetőséget, hogy bármikor leüljek a gép elé és szövegbe öntsem, ami éppen a fejemben van anélkül, hogy korrektúrára és főszerkesztőre várjak; tudom-tudom ott is lehet blogbejegyzést választani, de ezt itt mégis szabadabbnak gondolom)

Okok

A motiváció, hogy ki miért kezd el felnőtt korában sportolni, sokféle lehet.
Hogy csak néhányat említsek azok közül amiket láttam, hallottam, tapasztaltam: egyszerűen megelégelve a tespedést kell valami mozgás, vagy egy aktív fiatalkor után a családalapítás foglalja el az embert, de a mozgás vágya ott szunnyad benne és amint lehetősége adódik, él is vele, vagy egy szakítás/válás után felszabadult energiákat vezeti le valaki, vagy kapuzárási pánikja van és meg szeretné mutatni, hogy van ő még olyan jó, hogy számolni kell vele, vagy egyszerűen csak szép testet szeretne, vagy elhízás/túlsúly okoz lelki vagy orvosi problémát, vagy akár egy magas vérnyomásra vagy kezdődő cukorbetegségre lehet válaszintézkedés a mozgás és ki tudja még, hányféle motiváció létezik.

Én a magas éhgyomri vércukrom okán kellett, hogy tegyek valamit magamért. Valahova 10-15% közé teszik a vércukor problémával küzdő emberek aranyát Magyarországon a szakemberek, ami főre átváltva döbbenetesen nagy szám.
Az emberek többnyire igyekeznek titokban tartani az egészségi problémájukat, mert nem akarják, hogy sajnálják őket, vagy hátrány érje őket a munkahelyükön vagy bárhol máshol az életben, vagy egyszerűen csak nem kerül szóba a dolog. Én sem szívesen beszélek róla családtagokon és közeli ismerősökön kívül senkinek, de úgy gondoltam, hogy másoknak hasznára lehet, ha olvassák a történetemet.

A már jó ideje hol stagnáló, hol romló éhgyomori vércukor trend miatt életmódot váltottam. A diéta és a gyógyszer nem bizonyult elegendőnek, kellett még hozzá a mozgás.
42 éves férfi vagyok, sosem voltam kövér, de még elhízottnak sem gondoltam magamat soha, a családban még nem fordult elő cukorbetegség és az egyre rosszabb értékeket mindig valamilyen megfázásos tüneteket produkáló pár hétig tartó fertőzés okozta. Az első mért adat, amikor rossz lett az éhgyomri cukor egy tüdőgyulladásba torkolló megfázást követően történt 2003-ban, amikor 7.1 lett, majd azt az ellenőrző mérés is megerősítette hetekkel később, hogy valami elromlott. Terhelésre sem volt az igazi már.

Ez így is maradt vagy nyolc évig, amikor egy három hétig tartó nyári bacis vagy vírusos megbetegedés öt napos lázát követően felment 10-re az éhgyomori cukor és ott is maradt. Gyógyszert kaptam és diétázni plusz mozogni kellett (volna).

A mozgás valahogy nem akart összejönni. Nem volt meg még ötlet szinten sem, hogy mit, mikor és hol.
A mért három hónapos vércukor átlagok nem voltak rosszak, 5.9 környéken stagnáltak miközben az éhgyomori a gyógyszer ellenére is magas volt, 8-10 körüli.
2014 őszén elkezdtem falat mászni, hatalmas élmény volt, de ahogy jött a tél és nem tudták kifűteni a mászócsarnokot, úgy lett egyre kellemetlenebb jéghideg ízületekkel mászni. Váltanom kellett, tudtam, hogy izzadnom kell, hogy égjen a kalória. 2015 elején képbe került a spinracing, mint téli kerékpározási lehetőség. Az első 6 alkalommal úgy éreztem, elpusztulok, de aztán belejöttem és élveztem. Májusig ment, aztán a jó idő és a kinti elfoglaltságok miatt abbamaradt. Ahogy jött az ősz tudtam, hogy újra mozognom kell, mert a csökkent aktivitás miatt megint baj lehet a cukorral.
2016. februárig húztam, amikor a szigorúan végigdiétázott ünnepek ellenére is egy borzalmas 8.5-ös 3 hónapos átlagot mértek.

Kedves Olvasó, kedves Futótársak!

Futással ismerkedőként gondoltam írásban örökítem meg a tapasztalataimat, mert egyfelől nem akarom minden évben újra feltalálni a spanyolviaszt, így nekem emlékeztető lesz a tapasztalatokról, másnak meg esetleg hasznos információ. Nem állítom, hogy az a jó, amit és ahogy én csinálok, sőt biztos lehetne sokkal jobban is csinálni (építő jellegű kritikát szívesen fogadok!) de mivel többnyire saját káromon vagy hasznomon tanulok, így azt írom le, amire saját kútfőből, más sportolóktól olvasott vagy szóban kapott információkból és az internetből a magam nyelvére lefordítottam, kipróbáltam és megtapasztaltam.

Jó olvasgatást!

riel